Egy kávéházban ülve
Hol havannák füstje sörbe minden zugot tölt be
Rothadt alma illat ópiumként hat.
S a pultnál afrikai gazellaként
Egy isteni nõ ülve csinos fenekére
Zöldben szeme cigaretta kézbe
Már lépkedve lábait, párducként rak.
A legjobb bort kérem bátorságot öntve
Hogy megkérdezzem:örök szerelmet ad-e.
Mikor feléje indulnék elefántcsont bõre
Zöldelõ szeme oázisként nyugvást ad.
De bátorságom, lendületem látom összetörve
A kéj italnak virágzása nem hat.
Te érzéketlen démon légy irgalmas vélem
Szánakozz és engedd testem tested érje.
Utam utad törje lendületben megbotolj
És kezeim közt magadat te kapd.
Ha nem, hiába e nap.
