Napkorong

Akkor még copfban hordta a haját
hallgatta a rigó önfeledt dalát.
Nyugodt volt a lét a Duna-partján
vidám gyerekek csüngtek anyák karján.

Pár évesen a római parton
békésen játszott egy szép nyári napon.
Gumibelső volt úszógumi gyanánt,
s ő, társával játszotta a nagy vagányt.

Arca derűs volt, s jó volt élete,
pillangók szárnyán röpült képzelete.
Béke volt, nyugalom és sok kacaj,
szürkülni kezdett, s lassan elült a zaj.

Pazar emlékekkel szaladt haza,
már ki volt készítve ünneplő blúza.
Ünnepségre ment az iskolába,
s jaj, sziréna sikoltott fájdalmába.

Szörnyű volt a hang és félelmetes,
hirtelen azt se tudta, hogy mit tegyen.
Csak rohant, rohant édesanyjához,
s együtt menekültek be a lakáshoz.

Fagyos tél lett, befagyott a Duna,
bombázták a hidat, s szólt a sziréna.
Robaj után hatalmas áradat
zúdult a folyóból s vitte a házat.

Földönfutó lett minden ismerős,
fejvesztve menekült a gyermek, s idős.
Látták a fejük felett elszálló
köteléket, a haragvón zúduló

légierőt, fürge vadászgépet.
Rút bombázó morajlása tört csendet,
iszonyú süvítés, robbanások,
s szét, fej nélkül hevert zúzott sisakok.

Szétlőtt utcák, megsemmisült hidak,
bombázott épületek, s labilisak
lövésnyomok a vén házak falán
ó, de félhetett az én édesanyám!

Rokontól- rokonig menekültek,
és városoktól vidékekig mentek,
hontalanok lettek, csendes árvák,
kik az ételt és a békét álmodják.

Épp, hogy befejezte az iskolát
másnap már vitték is dolgozni. Viszlát
gyermekkor! - a földeken mezítláb
lovat vezetett s tengerit ekézett.

Még a kakas előtt, hajnalban kelt,
minden újabb nap, s az arca hálatelt.
Egész nap csak kapált a földeken,
megtűrtként élt. Míg mondta, könnyem nyeltem.

Perzselő, forró nyári nap történt
hogy béres korbáccsal hátát verte lóként.
Némán ordított, de tűrt ő csak tűrt,
majd hátán cipelt búzával járta csűrt.

Tikkasztó volt a rekkenő hőség
ám gyerekként érte oly lehetőség,
hogy hűs szobába mehetett varrni,
ó, csepp örömkönnyet tudott facsarni!

Kiskunhalasra sodorta a sors,
hol örök barátnőre lelt- nehéz sors!
Két testvére otthonba kényszerült,
édesanyám ekkor egy gyermeket szült.

Párja picivel magára hagyta,
szeme fénytelen lett, s oly nagy bánata!
Folytatódott hányattatás sora
édesanyjával mentek s keltek útra

hármasban éltek egy bérlakásban
ismét cseléd lett egy másik családban.
Beteg édesanyját ápolgatta,
testvéreit, kisfiát pátyolgatta.

Közben férjhez ment, egy szép kislányt szült,
egy ideig könnyebb létben részesült.
Sajnos nem könyörült rajta a sors,
de drága életereje, mint a bors....

Azóta már hófehér lett haja,
még most is ad, dolgos, ráncos kacsója.
Szeméből egy féltő könnycsepp csordult,
mosolyától a kikelet kivirult.

Orcáján a múlt mély redőket gyúrt
de még vágyja a napfényt, a ficsúrt.
Lába botra támaszkodik, csoszog,
szerető szíve csendben értünk dobog.

Egy csepp derűt áhít tekintete
és rá vágyik szerető környezete.
Sóvárog békére, apró részre,
egy oltalmazó gyermeki kézre.

Hozzászólások

orok szerelem55 - július 05 2018 00:38:18
Kedves Zsuzsa!
Megható, szomorú sorsról regél versed.
Szívvel, szeretettel, tisztelettel gratulálok remek alkotásodhoz!
Margit

Tiberius - július 05 2018 13:50:43
Kedves Zsuzsa !
Szép munka,megható történetedhez
Szeretettel gratulálok
Tibor

KiberFeri - július 05 2018 16:22:03
EliSu kedves, nem semmi, amit írtál. Remek a történeted és olvasni a műélvezet csodája volt.
Szeretettel csak gratulálni tudok:
KíberFeri