Napkorong

Nem, egyáltalán nem tévedsz,
révedhetsz múltba, bárhova,
ez egy körülmetélt haza,
mindig közel a végzethez.

Pedig megtermett kenyere,
Ady szavával élete,
koldusnak is kijárt fele:
víg dalt dalolt embersége.

A régi jó már elvetélt,
elpusztult hazug frontokon,
útilapu a lábakon
évjáratot, gazdát cserélt.

Az itthon hagyott nagy tuja
másra vetít ma árnyékot,
szűk lakhelyért jól meglakolt,
tűr még a sok éhes puja.

Százéves gondolatmezőn
csak gyom marad a szó-pipacs,
felnőtt játék, ipiapacs
dönt sorsodról – neki öröm.

Csónakba száll földi nyomor,
te poros úton tántorogsz,
jót nem ígér az üres polc,
hazátlan lettél valahol.

Melldöngető hungaricus,
a morbis újra visszatér,
a munkád éppen annyit ér,
amennyivel távolra jutsz.

Új gyékényen árulnak el
magyar hitet, becsületet,
Szónokok Istvánt idéznek
avult koppányi tervekkel.

Hová tűnt a bölcs intelem?
Hallgat a hegy, a völgy, a rét,
Néma gyerek, anyja s a nép
választ nem kap már idebenn.

Hová tűnt a bölcs intelem?
Miért üres a mély verem?
Gyillkosnak jár a kegyelem? -
Törvénytelen történelem?

Fűbe harap a protézis,
s keresztet ölel művirág...
Hát ilyen lett ez a világ!
Kínál új Óperenciát.

Angyalok táncát járja el
csábítva, pénzeddel tüzel,
bűnökért sosem vezekel,
az úr prolival nem kezel.

Körülmetélt hon romba dőlt,
kastélyokban pezseg a bor,
a torkodon zöld méreg forr,
házad helyén parlagfű nőtt.

Tegnapi álmod gazdag volt,
terved elvitte forgószél,
az ember mindig jó remél,
későn jön rá, kit választott.

Nem ropog, gurul a forint,
ügyes kezű a nincstől fél,
hívja, hajtja remény s a cél,
hogy megbecsülik odakint.

Ismétlődik ó történet,
jól ismert minden ária.
Látod áldott Szűz Mária,
egykori Nagy Hungária,
kis népe megint útrakelt!