Debreczeni Zsolt: Új utakon.
Egy éj mélyből fölzengő álomvilág,
s az álomból lehulló, szép valóság,
kéri, hogy rád leljek egyszerű lány,
mert most már halvány lett a vörös sál.
Biztosat nem tudok, mesevilág,
csak azt, hogy még eljöhet, a szép valóság,
melytől a két kezem, úgy megremeg,
mert kimondod, hogy szeretsz, s én szeretlek!
Hajnal kél, s éj fényét, nem töri szét,
új remény el ne hagyj, mindig itt élj,
mert szívemben ott ragyog a gyertyafény,
mely gyöngyöknek tisztulás, és szép remény!
Hangodnak elalvó, furcsa nesze,
szívemnek halkuló, zord zöreje,
csak akkor lesz mindig tiszta és szép,
ha meglátod bennem, hogy szerelmem ég. |
|
