Napkorong

H.Gábor Erzsébet
Testvéremnek
(Edókának)

Emlékszel, drága kishúgom?
Futottunk át a földúton
mezítláb, nyáron, s úgy esett!
Egyik szandálod elveszett,
s kerestük sírva - nem lett meg!
Hazáig kutyák kergettek.

Jó anyánk nem szólt. Arcomon
csattant egy apró, kis pofon,
könnyem, kezére rácsorgott -
ázott verébként álltunk ott.
Tudtuk, nem lesz új kisszandál!
- Vedd fel azt, amit elhagytál!

- mondta anyánk, és két szeme,
mintha ő sose vétene,
úgy nézett ránk, és ment tovább.
(Csak) lépte lett kissé tétovább.
Némán figyeltük messziről -
szandált, hogy vesz a semmiből?

Emlékszel, drága kishúgom?
Ki volt a vétkes, nem tudom;
egy kút volt kinn a ház előtt -
ott voltunk minden délelőtt,
s egy rozsdafoltos fémlemez
kettévágta az ujjhegyed.

A véred folyt, és jó anyánk,
tollpuha párnát tett alánk,
s biciklin tolt az orvosig,
remélve, hogy tán dolgozik.
Ünnepnap volt épp, vasárnap -
olyankor mindig vadásztak!

Nem kért az orvos semmit se,
bezárt s a kulcsot elvitte.
Nem nézett hátra, sietett -
anyám, könnyével fizetett!
Hordod ma is a kis jegyet,
tanú az egyik ujjhegyed!

Szegények, mégis boldogok
voltunk - az öröm jó dolog!
Amikor sült a lágy kenyér,
illata, mint egy nagy tenyér,
megcirógatva körbejárt -
akár a szél a körtefát!

Mi mindent éltünk együtt át;
hányszor becsaptuk nagymamát,
hívott, de ő is tudta jól,
nem jövünk ki az ágy alól!
Nincs is jobb, mint egy jó tesó!
Testvérek - ó de szép e szó!

Gyermeki múltunk összeköt.
Mindegy, hogy húsz, vagy hetvenöt
éves az ember, hogyha van
testvére - nem lesz társtalan!
Szüleink vére békésen
folyik ereink medrében.

Szeretlek édes testvérem,
bízhatsz mindig egy testvérben!
Itt vagyok veled, s áldalak.
Dúdol a szél a fák alatt,
háladalt zeng a szép imánk,
s Jó Urunk áldást szór miránk.

2018.11.20.