Lehet egy mondat, regény, költemény
az ábécéből készült őrlemény,
egy mélyből fölbukkanó édes óhaj,
vagy magánhangzók közé búvó sóhaj,
egy felkiáltás, nyugalom – akármi,
egy bokor béke, nyurga fa, vagy bármi,
egy csokor virág, levelek szerelme,
egy jegenyesor égig érő lelke,
a kimondható, a kimondhatatlan,
egy élet egyben, s millió darabban,
és lehet minden semmibe karolva,
és lehet olyan csönd, mi visszaszólna,
egy öreg malom – ki tudja mi hajtja,
nincs vége sem, és nem látszik a rajtja,
hogy mint akinek jó szerető kellett,
úgy adta zsákonként a magyar nyelvet,
és mintha lelkem sült kenyere lenne,
úgy dugta forró, táruló ölembe,
és Jóistenünk szívvel addig áldjon,
míg cifrálkodunk egy országnyi ágyon.
|
|
