|
 Vendég: 29
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Vöröses fényben tündököl az alkonyi táj,
Már a sötétség gondolata is fáj.
A távolban úszik egy sötét felhõ,
Ez az egész olyan felemelõ.
Hallom, a madarak alkonyi dalát,
S nézem a vérzõ nap sugarát,
Mint fürdeti fényében Kölesd határát
Langyos szellõ borzolja a szomorúfûzfát.
Látom a Siót medrében,
Ahogy a halvány fényben,
Tajtékai csillognak szépen.
Végignézek az égen,
S közben magamban kérem,
Ne menjen el, még nem.
Amint az utolsó fénysugarak
Arcomnak csapódnak,
Egy könnycseppen csillannak.
Egy letûnt nap, egy újabb pirkadat,
Mely több szenvedést ígér,
És még több erõt kér.
DE honnan merítsek még?
Több bennem már nem él.
Hisz jön a sötét, az éjfél,
Már a telihold is kél.
Már csak a csendet hallom,
Az újabb napot nem akarom.
DE nincs választásom,
Így küzdeni fogok, bármi áron. |
|
|
- április 05 2008 11:19:08
Ismerõs érzések... hidd el, az ember nem is hinné magáról, mennyire erõs. Mikor már azt hisszük, ezt nem bírjuk ki, gyengék vagyunk, kiderül, hogy mégis. Hogy dehogynem... és lesz még jobb is...
Szépek a természeti képek, s azok összefüggései az érzésekkel...
Üdv: Magdi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
