Elképzelem a Földemet,
mint ízeire tört kezet,
egy vad gyönyör a zárt ököl,
s a folyók megduzzadt erek.
TEMES FOLYÓ
Déli-Kárpátokban ered,
szlávok jussolták a nevet,
mocsaras volt, s mértékletes,
magyar nyelvbe oltva: Temes,
ismerte az árvíz meg a
vele szabályozott Bega,
itt csorgatta lelkét, szívét,
ez a vízbe mártott vidék,
szép várost szült vad deleje,
s szerelembe esett vele,
ezer évig volt a jelen,
s becsapta a történelem,
áldott testén még sincs tüske,
csatát veszítve is büszke,
torkolata békét akar,
mert a Duna ott is magyar.
s a Zsitvatoroki béke,
csaták, háborúk emléke,
ZSITVA FOLYÓ
Aranymosó víz volt régen,
ma szűkmarkú, s az se szégyen,
Nyitra és Vág ömlik árva
szerelmével a Dunába,
csaták, s háborúk emléke
a Zsitvatoroki béke,
dúlta múltját veszedelem,
mégis élő történelem,
ma már erdő jelzi sorsát,
de őrzi a régi tölgyfát,
volt Udvardi járás éke,
ma már Trianon emléke,
partja, vize múltat kortyol,
holtáig a magyar sorsból.
UNG FOLYÓ
Az Uzsoki-hágó körül
kicsurranó vizet örül,
Kárpátalján nagy utat jár,
s ukrán, szlovák államhatár,
ma már több nevet is kóstol,
szláv nevét a kígyó szóból,
Felső Domonya és Ungvár-
nál két erőművet szolgál,
nem hagyták, hogy vize vesszen,
mégsem ártott senkinek sem,
befogadó ölet akar,
félti szlovák, ukrán, magyar,
nem hibáztatja a sorsot,
Latorca várja, s a Bodrog.
BESZTERCE FOLYÓ
A Sztunyóra hegység alatt
több csermely öléből fakad,
szláv nyelven még gyorsat jelent,
ma már hordoz múltat, s jelent,
sebes folyó, s duzzasztható,
s övé a Kolibica-tó,
volt csobogós élte során,
római, szláv, magyar, s román,
naggyá tette Mikszáth tolla,
a bolond gróf és Apolka,
s partjai közt a szerelem,
folyik, mint a történelem,
s várja, ahol nyugodni jó,
Szeretfalvánál a Sajó.
GARAM FOLYÓ
Csodálni szép, szeretni jó,
hullámló, tajtékos folyó,
Alacsony-Tátrában ered,
s csak szülejének hajt fejet,
a szótlan Király-hegy alatt
csillan rajt először a Nap,
a csobogása szívbeli,
s egész Szlovákiát szeli,
nagy futtal, könnyedén szalad,
és siklik rajt kenu, s kajak,
kedvelik táncok és dalok,
s a kurtaszoknyás asszonyok,
s ha kicsikét kopott a kék,
belé márt ecsetet az ég,
s erőt vesz rajt a lustaság,
ahogy eléri a Dunát.
LATORCA
Vereckei hágó mellett
csorgatja a magyar lelket,
a forrástól hegyi patak,
s rohan, hogy majd belészakad,
az iramtól megrészegül,
meglassúdik, kiszélesül,
lel örömöt, s eltűr mustrát,
mégse tőle híres Munkács,
hosszú testén nincsen lakat,
szíve csücske Sárospatak,
haza térül, s itthon boldog,
Ondovával együtt Bodrog,
s a változást nem féli, ha
ölébe kapja a Tisza.
OLT FOLYÓ
Ősi szíve nagyot dobban
a Gyergyói-havasokban,
hegynek, völgynek, síknak ékszer,
s ötszázharminc kilométer,
s mint egy tündér egyik lánya,
beszökött egy legendába,
s varázs-anya két virága,
elindult a nagyvilágba,
folyó lettek, mese csupán,
csordogálnak apjuk után,
Maros óvatosan halad,
az Olt iramosan szalad,
s lassul, mint kit ura dorgál,
Vörös-toronyi szorosnál,
hosszú vízen járja útját,
eléri végül a Dunát,
s nyeli, mintha kortya volna,
a Fekete-tenger torka.
ARANYOS FOLYÓ
Hosszú szoros, gazdag vidék
őrzi hegyvidéki vizét,
nagy útra kelt, mint egy fenség,
s zúgatta a Bihar-hegység,
mostak, leltek égi kegyként
aranyat a folyó mentén,
e tájékon ércet szakad
a vitatott Veres patak,
s elbájolja az egészet,
bazaltoszlop, vízesések,
itt őrködve hagytak nyomot,
kolostorok és templomok,
szíve, lelke ősi hűség,
s körös-körül gyönyörűség,
története bár viharos,
mégis elnyeli a Maros.
KÜKÜLLŐ
Hűvös vize elsőt csobban
a Görgényi-havasokban,
magyarságát messzi küldő
Nagy-Küküllő, Kis-Küküllő,
neve szúrós dacra képes,
talán partja volt kökényes,
pórázon tartja a jelen,
volt élete történelem,
van lakott hely mentén egypár,
itt emlékezik Segesvár,
s itt őrizi a székely merszét
az egykori Udvarhelyszék,
lélegzetes csoda volna
ha a múltba visszafolyna,
bár valóság ma is álma,
hegyek szülték, s tenger várja.
SZÁVA
Duna, Tisza, Dráva, Száva,
ősök üstökét cibálja,
s mint a betegről a doktor,
sokat sejt a magyar sorsról,
címerünkből most is akar,
bár csak jogilag volt magyar,
békés, s meleg szíve miatt,
rávették a Hunyadiak,
ország, s életek határa
a Kárpátok és a Száva,
bajjal, búval nyúzott földi,
annyi balsors ízét őrzi,
s nézd csak vizét szerelemmel,
nem tiltja horvát ember,
történelmet őrzött katlan,
örök víz, s beláthatatlan.
|
|
