Napkorong

Egyszer az életben mindenki eléri azt a kort,
Mikor prédikált már eleget, s megivott minden bort,
Mikor nem gyarapszik több levéllel az életfa ág,
Csak a veszteségek jönnek sorra, és fogy a világ,

Egyszer az életben végül mindenki csak tovább áll,
És ismeretlen vizeken túlra tőlünk messze száll,
Nem gondolva arra amit ezzel önzőn reánk hagy,
Mikor az emléke nyomán feldúlt szívünk vérbe fagy,

Egyszer az életben talán nem fáj többé semmi sem,
Legalábbis bízom benne hogy így lesz, és elhiszem,
Oly súlyos terhek alatt is még hordozom önmagam,
Legyen kire békét hozni ha mindenem eldobtam,

Egyszer az életben kisírom még minden bánatom,
Aztán minden elhullt könnycseppemet büszkén vállalom,
Ha a büszkén hordott évek után maradt még könnyem,
Legyen a világé érzelmeimmel írott könyvem,

Egyszer az életben megfordulnak a tűnő évek,
És nem győzködnek igazukról a csalóka érvek,
Tudni fogom ha kell, mi az amit végül tennem kell,
Mikor a lélek nélkülem tovaszállni nem röstell,

Egyszer az életben mindenki eléri azt a kort,
Mikor felette fognak ünnepelni halotti tort,
Az élet fája kiszárad, s új levelet nem hajt már,
Hiszen reá már egy egészen új világ földje vár.

Hozzászólások

KiberFeri - június 18 2019 16:27:11
Bravó! Nagyon jó, nagyon tetszik és a gondolatsorod, fölöttébb elgondolkoztató. (Bár mindent leírtál nincs min...)
Tisztelettel, barátsággal, elismeréssel: vivát, vivát, vivát!
KíberFeri