Napkorong

Két útitárs
1
A bölcsőtől egész a sírig
Két útitárs megyén velünk:
Démon, világi gyönyörökben
És angyal, hogyha szenvedünk.
2
A démon örökös kaczajjal,
Csábítva, nyeglén jár elől.
Nézése inger, szava bűbáj
És ölelése majd megöl.
3
Bor, zene közt, vad orgiákban
Ott lebeg láthatatlanul;
Ott esik legjobb múlatása,
A hol a sziv mámorba fúl.
4
S mikor a rosszat elkövettük,
S megbánjuk, gúnyosan nevet.
Szivek vérzése, jajgatása
Neki a legfőbb élvezet.
5
Az angyal némán jár utánunk;
Őrjöngve nem halljuk szavát.
Siratja tévedt útitársát,
És ajakán nincs durva vád,
6
Mosolya bánat, hű szemében
Nagy, mennyei malaszt ragyog.
Megsimogatja homlokunkat,
Mikor mindenki elhagyott.
7
Nála az irgalom, bocsánat.
Ő szánakozva ránk tekint;
Keblére zár, csitít, vigasztal
S lecsókolgatja könnyeink'.
***
Írta: Reviczky Gyula 1885 -1889
***
***
Zwei Weggefährten
1
Von der Wiege weg, bis zu das Grab
zwei Weggefährten begleiten:
der Dämon, in weltlichen Wonne
und der Engel, wenn wir leiden.
2
Der Dämon mit ewigem lächeln
verleitend, hochnäsig voraus.
Reizender Blick, niedliches Wort, und
bei Umarmung, fast das Licht aus.
3
Bei Wein und Musik wilde Orgien
dort schwebt er unsichtbar herum;
dort hat er die meisten vergnügen,
wo das Herz ist im Rausch Spektrum.
4
Wenn etwas Schlechtes getan haben
‘d bereuen es, lacht er ironisch.
Blutende Herzen, ‘d an Geheule
amüsiert er sich barbarisch.
5
Wortlos läuft der Engel hinter uns
im Lärm fassen die Worte nicht.
Beweint er das verirrte Gespann
und gar keinen Vorwurf ausspricht.
6
Trauriges Lächeln, treue Augen
große himmlische Gnaden strahlen.
Unsere Stirne zart gestreichelt,
wenn uns alle verlassen haben.
7
Bei ihm ist Erbarmen, Vergebung.
Gefühlvoll wirft ein Blick an uns;
nimmt an der Brust, stillt und tröstet, küsst
die Tränen ‘d sagt: Gottseibeiuns!
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni