Lelkem, nem szárnyal már rég
Távol, messze tűnt az ég!
Csak hétköznap van félhomály
Reménytelenség és magány!
Nem, érinthet meg a napsugár
Nincs mitől búcsúznom már!
Hozzám, nem jut el a fény
Hideg van és nincs remény!
Csak a fájdalom a társam
Ne legyen több, ez a vágyam!
Ha egyszer, megszűnne a fájdalom
Talán , nem is érezném, jól magam?
Már nem emlékszem, milyen lehet
Gondtalanul rón a lépteket
Beszélgetve menni, nevetni
Bevásárló kosarat cipelni
Nem megállni minden méteren
Csak, menni, menni végtelen
De talán, lesz még egy csoda
Mást, már nem is akartam, soha
