|
 Vendég: 11
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Nem tudok már csak némakönnyel sírni,
hűtlen világomban önmagamtól félni,
bántanak sokan, főként az élet,
mert minden jó hamis ígéret.
Ígértek szívet, szívemért cserébe,
az enyém a porba, övé az égbe,
rajtam kacagnak a hamis felhők,
hisz gyermek maradtam, ki várja, hogy felnő.
Hinni szeretnék, pedig nincs tovább,
rajtam próbálja a bánat tövis ostorát,
nagyot csap, nagyon nagyot,
mert elment, magamra hagyott.
Mi maradt nekem, csak a néma vízpart,
hol annyiszor de annyiszor sírtam,
könnyező hullámok harmatcseppjein,
útjára indul a sóhaj, megint.
Maradnak az erdők, maradnak a fák,
hallom a természet néma sikolyát,
ott, ahol a hegyek az égig érnek,
ott suttog imát a nyári szél értem.
Mit is mondhatnék, mit kiáltsak?
Hisz, messze már azok, kik rám vigyáztak,
magamra hagytak, de miért?
most érzem csak, az együtt-mennyit ért.
Itt vagytok velem, de megfoghatatlan,
ki szült, kivel annyi éjszakát átsírtam,
szülőnek szüleje, te is ott voltál,
de mikor láttál, rám nem vigyáztál.
Nem mosoly, harag volt szemedben,
mikor vigyáztál rám féltem, és remegtem,
nagy kés éles pengéje zavart,
az utcára, hogy nőjek fel hamar.
….és felnőttem, bár belül gyermek maradtam,
ki bántott, abba nagyot haraptam,
szótlan szóval, csak úgy a magam módján,
s hittem az ég nekem rajzolta holdját.
Az égen csillagvirágok nyíltak,
árva angyalként a földre hulltak,
kívántam, hogy egyszer jobb legyen,
hogy a sors végre védő karjába vegyen.
|
|
|
- július 30 2019 14:32:22
Érdekes és jó az eszmefuttatásod, bár csak 98%- ban értem...
Vivát!
KíberFeri  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. június 14. szombat,
Vazul napja van.
Holnap Jolán, Vid napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
