Emlékszel még a régi szóra,
Ami boldogságunkat egybefonta ?
Emlékszel még azokra a szép
időkre,mikor csak ketten vóltunk
ebben a nagy világmindenségben?
Mi vóltunk a bolgogság jelképei
az édes szerelem megtestesítői,
Nem ismertünk határt szabadok
vóltunk mint a szálló madarak.mik
az égbólton szerelmet vallanak.
Míg egy nap kirepűltél fészkünkből
szálltál az ismeretlen messzeségbe
sok helyen megpihentél,míg egy nap
eltörtek a szárnyaid és az lett a vége
Visszajöttél esdekelve,kérve.
bekötöztem fájó szárnyaid,gyógyírt
tettem rájuk,biztonságot adtam amíg
szived újra felépül s látni fogod azt,
aki igazán szeret aki mindent megtett.
Akinek te vóltál mindene az élete.
Nyitva hagytam az ajtót nem akartalak
mint rabot tartani,ha egyszer megint
meggondolod,csak repülj, bárhová
mész sehol nem fogsz találni még egy
ilyen bolondot.
Azóta sokat gondóltam rád,mondják
minden végetér egyszer amit soha
nem gondóltam,mert naív vóltam és
bíztam benned azt gondóltam a mi
szerelmünk túlél minden veszedelmet
KiberFeri - augusztus 04 2019 11:40:41
Érdekes az eszmefuttatásod és nagyon tetszetős!
Köszönöm az olvasási élményt, csak gratulálni tudok; főhajtással!
KíberFeri
Tiberius - augusztus 04 2019 17:14:31
Kedves Feri !
Köszönöm szépen soraidat
Tibor
orok szerelem55 - augusztus 04 2019 19:37:54
Nagyon szép emlékezésed szeretettel olvastam, kedves Tibor!
Szívből gratulálok nagyszerű költeményedhez!
Üdvözlettel: Margit
Tiberius - augusztus 05 2019 11:55:21
Kedves Margitka !
Fikció a köbön,köszönöm,hogy olvastad
Szeretettel Tibor
Üdv!
