|
 Vendég: 80
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Hideg szél zörgeti a csupasz, csontos ágakat,
Hûvös, fénytelen nap kergeti a halott árnyakat.
Sír az erdõ, könnyeznek a megcsonkított fák,
Együtt búgják a fájdalom keserû dalát.
Nem jár erre semmi, nincs itt élet,
Megbéklyózva bolyong a tengernyi elátkozott lélek.
Örökké sötét van, a nap is csak halványan dereng,
Fojtogató, sûrû, nyálkás köd ül mindenen.
Hirtelen megrázkódik az eddig béna táj,
Ahogy megjelen a Királynõ, fekete fogatán.
Csattog a korbács, rohannak a megvadult kerekek,
Derékba törnek az ágak, gallyak, nincs kegyelem!
Fújtatnak a veszett csontvázléptû paripák,
Tajtékozva rohannak, érzik a vér szagát.
Nyomukban a vidék keservesen sír és jajong,
Így száguld a Királynõ a Halál-fogaton.
Hirtelen megrándul, megfeszül a gyeplõ,
Feszült csendbe süllyed a reszketõ erdõ.
Mire vár? Vajon szíve mily sötét dolgot takar?
Félve lesik, hisz nem tudják, ismét mit akar.
Õ leszáll, körbe tekint, mint aki valami jelre vár,
Rideg tekintetével az eget fürkészve áll.
Egyszerre megjelen a magasban egy halovány szikra,
A Királynõ fogatjába sietve megy vissza.
Õrült vágtába fog, semmivel nem törõdve,
Száguld, minden elékerülõt azonnal elütne.
Nyaktörõ rohama végigsöpör a csonka erdõn,
Pusztít hegyeken, völgyeken, dombon és lejtõn.
Végezetül egy hatalmas, õsöreg tölgyfa elõtt megáll,
S a Királynõ fogatjából méltóságteljesen kiszáll.
Lassan lépdel felé, hisz erre oly régóta vár,
Sötét gonoszságot sugároz, ahogy a fa gyökérnél áll.
Felnéz az egyetlen fényesen virágzó gyönyörû fára,
Színpompás ékkövekkel borított minden karcsú ága.
Kiemelkedik, kitûnik a sivár, élettelen tájból,
Nincs hozzá fogható sem közel, sem távol.
Minden apró virága oly selymes, oly illatos,
Nincs e kerek világon semmi, mely ily kívánatos.
De a Királynõ nem látja, nem érdekli a csodás ragyogás,
Õ egy dologért jött ide, nem érdekli semmi más.
Szemében õrült fény, kezében éles ragyogása gyúlt,
Ahogyan ördögi kiáltással a tölgyre lesújt.
Keze nyomán fájdalmas üvöltés, vörös vérpatak tör elõ
Miközben az öreg fa utolsót kiáltva örökre kidõlt.
Felsikolt és vonaglik az összes fa, minden virág,
Sír és üvölt, mint a haldokló vad, és megváltásért kiált
De õ csak a fa fölött áll, piros vér folyik fehér kezén,
Õ tette, igen, õ ölte meg a reményt! |
|
|
- április 09 2008 20:41:03
A versed tetszik nagyon, hagyod hogy a szavak gördülények legyenek szép kifejezésekkkel tele.Miben az élet és a vágy van megöletted a versed utolsó szavában.Egy mentséged van erre, ráfoghajuk ezt a jelenre.Üdv.:ZETA  |
- április 09 2008 22:15:42
Zeta: Örülök, hogy tetszik a versem. Ez egy pillanatnyi lelkiállapotból született, és annak ellenére, hogy ilyen elkeseredett és szomorú én alapjában véve nem így gondolkodom. |
- április 09 2008 22:44:08
Szia Adry! Szeretnék gratulálni. nagyon szép lett a versed. Élõ képeket varázsolsz az olvasó szeme elé. Ahogy elolvastam eszembe jutott róla egy film. A narnia krónikái. A film is tetszett nekem, de a hasonló megjelenítés még vizuálisabbá tette számomra a versed. Tényleg tetszett. Szeretettel: Birlay |
- április 09 2008 23:20:32
Birlay: Nagyon jól esik, hogy így tetszett a versem. Nos ez a kis versike még jóval a Narnia elõtt született - ami hozzátenném az egyik kedvenc filmem- de most, hogy így mondod tényleg passzol hozzá!  |
- április 10 2008 14:39:08
Szép a versed, kedves Adry Boszy!
Remélem, a valóságban nem így lesz. S remélem, sokan ugyanígy reménykednek, mint én!
Üdv.:Torma Zsuzsanna
|
- április 25 2008 14:05:58
Köszi! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
