Fújj szél, fújj!
Viharmadár szárnyadon
szálljon veled messzire el,
szívembõl a fájdalom...
Tépd le s röpítsd magasra
a sok-sok bánatlevelet,
mely tengernyi könnytõl fakadva,
a bánatom fájára termett.
Fújj szél, tombolva fújj!
A fát is csavard ki tövestõl!
Hogy sarja sem maradjon,
tépd ki gyökerestõl!...
Vidd magaddal olyan távol,
hol örökre ott marad!-
Ahol az enyészet világából,
nem éleszti fel többé gondolat...
Fújj szél, fújj!
Vidítsd fel a szívemet!
Súgd, hogy viharodon túl,
már jõ a kikelet!...
Rendbe rakott szívem s lelkem,
új tavaszra vár...
Bús emléket s régi álmot,
szél söpörte már.
