Napkorong

Az imádság
1
Gyermekségem nem volt árva,
Tanítottak imádságra.
Édes anyám legkorábban, —
Áldja isten a porában.
2
Aztán hetyke legény lettem
S imádkozni elfeledtem.
Tudni vágytam, tudni véltem
S hittelen is vígan éltem.
3
Az idő mult, lett kis fészkem,
Enyéímre büszkén néztem.
Szerencsémnek nem volt mása
S magam voltam a kovácsa.
4
De nehéz baj tört a házba,
Kis gyermekem sinylett lázba'.
Szívszorongva, megriadtan,
Tudós orvosért szaladtam.
5
Tudós orvos ki- s be járt ott,
Nem is használt, nem is ártott.
Kis betegem szenvedése
Homlokomra redőt vése.
6
Éj, nap hosszú kínban tellett
Gyermekemnek ágya mellett.
Simogattam lázas arczát
S néztem egyre nehéz harczát.
7
És az orvos szólt sötéten:
„Uram, én e bajt nem értem”
Elrémültem, térdre hulltam —
S imádkozni megtanultam.
***
Írta: Kozma Andor 1861 -1933
***
***
Das Gebet
1
Waise war meine Kindheit nicht,
beten lernen, war meine Pflicht.
Die Mutter lehrte mich im Laub,
Gott segne im Grab ihren Staub.
2
Dann in meinen jungen Leben
vergessen hab’ ich zu beten,
lebte gut und alles erlebt
ohne Gebet, glücklich gelebt.
3
Die Zeit verging, bekam ein Nest,
ich sah die Meinen sehr stolz jetzt
und ich bestimmte, was geschieht,
jetzt war ich, mein eigener Schmied.
4
Doch ein Problem schlag mich nieder,
mein kleines Kind bekam das Fieber.
Herzzerreißend und erschrocken,
einen Arzt wollte ich holen.
5
Ein guter Arzt, im Saus und Braus,
hat nichts gefunden, fand nichts raus.
Das Leiden des armen Knaben
im Körper hin und her traben.
6
Tag ‘d Nacht Verwirrungen im Hirn
kühlend sah das fiebrige Stirn.
Stand neben dem Bett des Kindes,
sah der schwere Kampf des Triebes.
7
Und dann der Arzt sagte mir schlicht:
« Herr, das Leiden kenne ich nicht. »
Ich bekam Angst, fiel auf die Knie -
‘d betete wie im Agonie.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni