Napkorong

Volt egyszer, valaha régen
még az édeni időkben.
Mikor az emberek, éltek!
Szabadon nevettek.
Semmitől sem féltek.
Ott, a nagy tenger partján
középfölde, határánál.
Itt laktak boldogan
egy óriással a szomszédban.

Ahogy az évek, csendben teltek
az emberek is szépen éltek
a gyerekek felcseperedtek
majd, újabbak születtek.
Az óriást, sokszor megcsodálták
akár egy fura sziklát.
A gyerekek, meg is mászták
karját, lábát, megcibálták
bajuszát, s, a szakállát.
Amin ő, csak mosolygott
mert, nyugodt és derűs volt.
Szerette a természetet
tengert, a csendet, a hűs szelet.

A mélyben, a habok alatt
ahova, nem úsztak le, halak
ott állt, egy csodás palota
Poszeidón és a sellők otthona.
Ő volt, a hableányok édesapja
s, minden tengerek istene.
Innen, úsztak minden fele
a különböző tengerekbe.
Csitítani viharokat
elsimítani a vitákat.
Itt élt a szép, hableányka
a neve, huncutka.
Arany haja, bronz uszonya
messze hangzó, víg kacaja
mely, a palotát átjárja.

A két polipot is lefoglalja
akikre, rá van bízva.
kíváncsi és örökmozgó
egy igazi, széltoló.
Ő, a legkisebb sellő lányka
apja féltett virágszála.
Kedves, vidám, barátságos
a végletekig, igazságos.
Szereti a tengereket,
embereket, delfineket.

Sokszor úszott ki, a partra
ahol, a sok gyerek várta.
Az óriás, itt látta meg
azonnal, a rabja lett.
Ettől kezdve, nem látott
és nem mosolygott
nem tett, egy mozdulatot.
Míg, egy napon
szép hajnalon
delfinekkel versenyezve
úszott a felszínre.
Kiült a fövenyre
így várt, a játékos gyerekekre.

Mikor, egy öblös hang, szólította.
Hogy hívnak?- szép hableányka.
Meglepődve, körül kémlelt
a zengőhang, után nézett.
Ekkor, az óriás felvette
szemei elé emelte.
Mosolygott és becézte
a szépségét, dicsérte.
Amint, a gyerekek megérkeztek
vége lett, az idillnek.
Ám, még sokszor találkoztak
össze is barátkoztak.
Az óriás, elhatározta magát
összeszedve bátorságát
megkereste, a lány apját.
Lemerült, a mélységekbe
hogy, feleségül kérje

Ám, a tengeristen, nem adta.
Az óriást, a partra dobta.
Itt várakozz, a víz mellett
míg, a lányom kezét, megérdemled.
Teltek hetek és hónapok
szépen, lassan, évszázadok.
Az óriás várt, csendesen
sóvárogva, türelmesen.
A reményt, soha, fel, nem adva
így, lett belőle, kőszikla...

Pécs,2019

Hozzászólások

ElizabethSuzanne0302 - June 08 2020 06:25:41
Szép vers. Szeretettel, szívvel olvastalak: Zsuzsa

KiberFeri - June 08 2020 10:20:22
Béla kérlek, érdekes és jó a versed. Remek élményt adtál, hogy olvashattam!
Elismeréssel, főhajtással, barátsággal: gratulálok!
Kíber/Feri