Ha majd a szürke éj
megrázza ablakod,
a zümmögõn üres csendet
egyedül hallgatod...
Ha puha párnádon
fejed nemtalál nyughelyet,
mert kínzó vágyak gyötrik
megsebzett lelkedet...
Ha titkon könnyet ejtesz
mert valaki elhagyott,
a forró csókkal-hevített szerelmed
úgy érzed megfagyott...
Ha egy édes emlék keserûséggel
tölti el fájó szívedet
és végtelennek érzed
a magányos perceket...
Ha két karod tétován
a semmit öleli át -
és álmatlanul töltesz el
oly sok-sok éjszakát...
Ha kiáltanál egy nevet,
de a hangod elakad -
mert a bánat vasmarokkal
szorítja torkodat -
akkor gondolj majd rám!
-Egy ilyen éjszakán.-
Mert én is ily elhagyott,
magányosan élek...
Becsaptál, elhagytál...
Nincsenek remények!
csilluci - április 13 2008 12:54:25
Nagyon szép a versed, nekem nagyon tetszik,épp tegnap raktam fel én is egy verset a magányról!szia Csilla
Torma Zsuzsanna - április 14 2008 09:04:06
Ne szomorkodj, kedves Bencs Gizi!
Szép a versed! S köztünk talál Te sem vagy már olyan magányos!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Bencs Gizi - április 14 2008 14:24:28
Kedves T.Zsuzsanna!
Köszönöm bíztató szavaidat és örülök, hogy köztetek lehetek!
Bencs Gizi.
