|
 Vendég: 74
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A Walesi bárdok
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is teher;
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!
Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
"Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
"Elhullt csatában a derék -
No halld meg Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Emléke sír a lanton még -
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."
Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.
(1857 jún 9)
Arany János 1817 – 1882
Die Barden von Wales
König Englands, König Edward
reitet als junger Prinz:
Will es sehen, wie viel wert ist
die Waliser Provinz.
Gibt dort ein Fluss, ist das Land gut?
Ist das Weidegras fett?
Hat das Begiessung des Bodens:
Von Landsmanns Blut erweckt?
Und das Volk, das göttliche Volk,
kann dort glücklich leben,
wie ich es will, ‘d wie das Hornvieh
täglich ins Joch legen?
Hoheit! Ist wahr das in Krone
schönste Diamant in Wales:
Land, Fluss und Weideland,
man findet darin alles.
Und das Volk, das göttliche Volk,
die ist so glücklich und brav!
Die Hütten schweigen allesamt
still und ruhig wie das Grab.
König Englands König Edward
auf dem Pferd als junger Prinz:
Die Stille um ihn herum Ring
‘d still ist die ganze Provinz.
Montgomery heißt der das Schloss,
wo er übernachtet hat;
Montgomery, Herr des Schlosses,
wer der König behaust hat.
Wild und Fisch, viel Gutes essen
was Auge und Mund reizte,
hundert Diener mit Eifrigkeit,
schleppten nur das feinste;
Und alles, was auf der Insel
Speisen, Getränken gab,
alles was perlt und sprudelt
vom Meereshügel ab.
Ihr Herren! Nun will jetzt niemand
ein Glas mit hochheben?
Ihr Herren! Waliser Hunde
Edward soll nicht leben?
Wild und Fisch, was uns der Himmel
Magen, Augen bieten,
das sehe ich: der Teufel in
den Seelen von allen Adlig’n.
Ihr Herren! Elende Hunde!
Edward soll nicht leben?
Wo ist, der meinen Taten lobt -
ein Waliser Barden!
Die Helden sehen sie sich an,
die Waliser Herren;
auf ihren Gesichtern ist der Angst
‘d Wut fängt an zu zerren.
Der Ton bricht ein, der Wort erstickt,
der Atem langsam stockt.
Hinter Tür, als weiße Taube,
greise Barde erhobt.
Hier ist, der deine Taten lobt
und vorsingt, sagt der Greis;
Waffen rasseln, Tote röcheln,
sobald der Greis zu Laute greift.
"Waffen rasseln, Tote röcheln,
die Sonne sinkt in Blut,
Blut riechend häuft sich die Nacht Wild,
König, Du tatst es in Wut!
Tausende von Volk geschlachtet,
gestapelt wie ein Kreuz,
so weinend stöbert, wer noch lebt:
König, du tatst das heut!"
An Scheiterhaufen! Geht! Knallhart
tönt jetzt Edwards Erlass,
ha, wir brauchen leiseren Lied;
'd ein Jungbarde tritt ein.
"Ach! Zart bläst schon der Abendwind
in Richtung Milford Bucht;
Trauer der Jungfrauen, Witwen
stöhnt die Klage mit Wucht.
Mutter bring kein Sträfling zu Welt
Stille keinen Säugling."
Winkt der König. Und traf er die,
die auf den Holzstoß ging.
Aber kopfüber und blitzschnell
tritt ein Dritter hervor;
behauptet das Lied, sangt von ihm
und singt es laut empor:
"Kühn gestorben auf dem Schlachtfeld -
nun Edward, hör jetzt her:
Der dein Name loben würd’, lebt
kein Waliser Bard’ mehr.
An Laute weint die Erinnerung,
nun hör es an, Edward:
heut’ jedes Lied fluch an den Kopf,
gespielt vom Waliser Bard'."
Wird’ ich sehen! – ‘d gibt Befehl, der
König eins Schreckliches:
An Scheiterhaufen, wer trotzt, an
die Waliser Barden!
Die Diener rannten alle weg,
jeder woher er kam,
so war es in Montgomery,
das große Festessen.
König Englands König Edward
reitet auf seinem Pferd;
um ihn herum brennt der ganze
Waliser Heimat weg.
Und fünfhundert Barden gingen
singend in Flammengrab:
Aber niemand konnte sagen:
Es lebe König Edward.
Ha, ha! Was heult? Was fürs Nachtlied
auf den Londons Straßen?
Ich lasse Lord-Mayor hängen,
wenn den Lärm nicht lassen!
Es ist still; die Flügel der Fliege hört
man nicht innen ‘d außen:
"Nur ein Wort, ‘d fällt der Kopf! Wenn der
König nicht kann schlafen."
Ha, ha! Pfeifen, Schlagzeug, Musik!
Die Posaunen sind laut:
Heulen die Flüche in Ohren,
der Waliser Fressschmaus.
Doch durch die Musik, Pfeifentrommel,
Alarm durch Fanfaren:
Fünfhundert Seelen singen laut
das Lied der Märtyrer.
(9. Juni 1857)
Fordítottsa: Mucsi Antal-Tóni
|
|
|
- április 24 2021 02:03:53
Tóni, bravó! Ez óriási vállalkozás volt!
Gratulálok!
Dávid
 |
- április 24 2021 09:58:56
Köszönöm Dávid, már Publius Cornelius Tacitus (um 55 - 120 n. Chr.) is leírta: "Denn mit der Größe der Aufgabe wächst die Kraft des Geistes."(Mert a feladat nagyságával nő a szellem ereje is!"...és gondoltem ezt megpróbálom én is hogy nállam megy-e...üdv Tóni.. |
- április 25 2021 11:25:20
Kitűnő verset írtál.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szép napokat kívánok és jó egészséget:
Zsuzsa |
- április 25 2021 14:30:59
Köszönöm Zsuzsa...üdv Tóni... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
