|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Isten törött csellója, hallgatok
Én csönd vagyok. Itt ne keress zenét.
Olyan vagyok én ebben a világban,
Mint az a gordonka, amelyet láttam
Egy szép úri szobában, a sarokban.
Húrjai elpattantak. A nyakán
Gyászfátyol van átvetve, néma flór.
S mégse volt érzelgős tárgy. Némi por
Fedte már. Megbékélt évek pora.
Oly fájdalom volt rája írva, melynek
Már csöndje a szent, mint a remetének,
Ki elfelejtett beszélni az évek
Magányában, - s cellája küszöbén.
Míg elkallódott életébe réved,
Már nem emlékszik régi bánatára:
Csak mintha némi fínom, messzi pára
Vérezné be a dús alkonyatot,
És tenné szebbé, istenibb titokká,
Melyhez nem illik más, csak némaság.
Üvöltsön hát a szájas sokaság,
Isten törött csellója, hallgatok.
1926
Tóth Árpád 1886 – 1928
Gottes gebrochenes Cello, ich schweige
Ich bin der Stille. Such hier keine Musik.
Also bin ich so einer in dieser Welt
wie das Cello, dort im ecke abgestellt
in einem netten grossen Herrenzimmer.
Die Saiten waren gerissen. Am Hals
ein Trauerschleier drüber gehängt, still
es war kein Lyrisches Objekt. Etwas schrill,
mit Staub bedeckt. Staub der versöhnten Jahre.
Solch ein alter Schmerz war darauf geschrieben,
schon Stille ist heilig wie beim Einsiedler,
der vergessen hat zu sprechen im Winter
so einsam – an der Schwelle seiner Zelle.
Bis er in seinen verpfuschten Leben nachdenkt,
erinnert er sich nicht mehr an seine Trauer:
Genau wie ein feiner, weit entfernter Schauer
würde die reiche Abenddämmerung bluten.
‘d würde es schöner ein göttlicheres Geheimnis,
zu welcher nicht anderes passt nur die stille
also schreien soll jetzt die Mehrheit laut und schrill,
Gottes gebrochenes Cello, ich schweige.
1926
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. április 05. szombat,
Vince napja van.
Holnap Vilmos, Bíborka, Vilmos napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
