Napkorong

Anyám, Anyám… adj valamilyen jelet! Látsz te engem?
Érdekes kérdés... te nem szerettél, mert megérkeztem…
Ha én ezt este a nyugdíjas klubban elmesélem…

Nos, most már minden mindegy, régen, harminchárom éve elmentél,
És én nem lennék itt, ha Te az anyám nem volnál és nem lennél.
Ezen változtatni nem lehet… csak fújja a fellegeket szél.

No, de az igaz, hogy nem szerettél, jót nem akartál, csak elfogadtál,
És akkor csináltad életem legnagyobb kárát, amikor elhagytál!
*

Családi szeretet?
Többnyire, csak beszédtéma.
A fele sem igaz!
Van, hol még úgyse csinálnak!
Gyűlöletért élnek, mának.
*

Az emberek, írtam
Már, biz’ nem tudnak szeretni…
(Most kövezni, lehet…?!)
*

Ki családtagjai
Ilyenek, küzdhet élettel…
És ő tud-e vagy sem?
*

A mi műhelyünkben hibás volt az, az anyacsavar,
De az apa-csavar meg, maga volt a duplacsavar…
Nektek meg biztosan voltam, aki csak hátracsavar.
*

Ember, képmutató
És mint ilyen, nagyon gyarló!
Magáról meg hiszi…
Ember, öntelt, tudálékos,
Falnak megy, mint szarvatlan kos.
*

Életben ismertem…
Öt család volt, kik szerettek.
Különleges sziget!
Lehet itt fekete bárány,
Ő ezek között, nem bálvány!
*

Szülő nem érti a
Gyermeket, az meg szülőket.
Egymásnak teremtek?
*

Minden gyermek, már egy
Önálló, másik emberke.
Mennyire azonos…?
*

Ó én Anyám, Te ettől azért jól neveltél, de csak most jöttem rá,
Hogy én nem ilyen lovat akartam, sorsom… létet falra ragasztá!
Nem Te írtad meg az én sors könyvemet, de bejegyzést csak tettél,
Így ha kicsit is, de az is hat. Anyámként, ilyenné tehettél…

A sorsunk rostája a lelkünket nagyon átszitálja,
Marad a számító érdekünk és csak öncélú agya.
Végül is majdnem, hogy mindegy, milyen volt kicsinek, vala.

Már lassan majd' annyi idős vagyok, mint te, mikor elmentél,
És bizony úgy hagytál itt, hogy soha kicsit nem segítettél.
Meg nem is hagytál állva sohasem, egy jó lehetőségnél.

Ez már tudom, hogy az, az eset, hogy mondjuk, volt, ahogy volt!
Igaz, míg nem gázzal fűtöttünk, kéményben korom lakott!
Anyám, nézz már le és láthatnád fiad, az élet-vakot…

Mit mesélek én, mikor másoknál még nagyobb lehet a probléma?
Nem szeretem azt az a férfit, kinek hátul lóg a haj-varkocsa!
Mondhatok bármit, a világ az ószeresnek sem kell, olyan ócska…

Anyám, Anyám… adj valamilyen jelet!
Te szültél engem... voltál kényszeredett.
Anyám, "buta" kisfiúként nagyon szerettelek,
De mára már tudom, nem vágytál, hogy szeresselek.
Anyám, Anyám föntről lejönnek a jelek,
Küldj, majd azt hiszem, hogy még megszerethetlek...

Vecsés, 2015. augusztus 31. – Kustra Ferenc József - Versben, HIAQ –ban, TANQ –ban.