|
 Vendég: 3
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,202
|
|
Kertben
Kertészkedem mélán, nyugodtan,
Gyümölcsfáim közt bíbelek;
Hozzám a tiszta kék magasból
Egyes daruszó tévelyeg;
Felém a kert gyepűin által
Egy gerlice búgása hat:
Magános gerle a szomszédban -
S ifjú nő, szemfödél alatt.
Kevés ember jő látogatni,
Az is csak elmegy hidegen:
Látszik, hogy a halott szegény volt,
Szegény s amellett idegen.
Rokonait, ha van rokonja,
Elnyelte széles e világ;
Nem nyit be hozzá enyhe részvét,
Legföljebb... a kiváncsiság.
Műhely körül a bánatos férj
Sohajtva jár, nyög nagyokat;
Ide fehérlenek deszkái,
Épen azok közt válogat.
Amaz talán bölcső leendett,
Menyegzős ágy eme darab:
Belőlük elhunyt hitvesének
Most, íme, koporsót farag.
Siránkozik a kisded árva,
Amott sir öntudatlanul;
Ha nő szegény, az életkönyvből
Nehéz első betűt tanul!
Ölében rázza egy cselédlyány,
Duzzogva fel s alá megyen:
„Sirj no, igazán sirj!” kiált rá,
S megveri, hogy oka legyen.
Kertészkedem mélán, nyugodtan,
A fák sebeit kötözöm;
Halotti ének csap fülembe...
Eh, nékem ahhoz mi közöm!
Nem volt rokon, jó ismerős sem;
Kit érdekel a más sebe?
Elég egy szívnek a magáé,
Elég, csak azt köthesse be.
Közönyös a világ... az élet
Egy összezsúfolt táncterem,
Sürög-forog, jő-megy a népség
Be és ki, szűnes-szüntelen.
És a jövőket, távozókat
Ki győzné mind köszönteni!
Nagy részvétel, ha némelyikünk
Az ismerőst... megismeri.
Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s - harap.
S ha elsöpört egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.
(1851.)
Arany János: 1817 - 1882
Im Garten
Ich gärtnere nachdenkend, ruhig
unter den Obstbäumen krame;
zu mir aus reiner blauer Höhe
einige Kraniche quarren;
durch die Rasenflächen des Gartens
hör’ den Ruf der Turteltaube:
die einsame Taube von drüben -
‘d Weib, unter der Leichenhaube.
Nur paar Leute kommen zu Besuch,
die laufen auch nur kühl vorbei:
Man sieht es, dass der tote Arm war,
arm und dazu noch fremd dabei.
Verwandte, auch wenn Sie einen hatte,
der weite Welt hat es verschluckt;
kommt keiner, ein Beileid zu sagen,
höchstens aus Neugier reingeguckt.
Im Werkstatt der trauernde Gemahl,
er stöhnt von Schmerz und läuft seufzend;
von hier sieht man die Weisse Bretter,
er schaut es an hin ’d herlaufend.
Der war vielleicht ein Teil der Wiege,
das andere des Hochzeitsbetts:
Von denen seiner toten Gattin
ein Sarg wird von den Brettern erstellt.
Traurig weint jetzt das Waise Kleinkind
dort in das Zimmer unbewusst;
weil sie arm ist, aus dem Lebensbuch,
die Buchstaben jetzt lernen muss!
Eine Magd schüttelt sie fest im Schoss,
Schmollmündig lauft sie auf und ab:
"Weine jetzt, weine echt!" Ruft sie laut
‘d sie schlägt zu, dass es ein Grund hat.
Ich gärtnere nachdenkend, ruhig,
verband die Wunden der Bäume;
Toten Lied hören meine Ohren,
dass waren nur die Albträume!
Es war kein Verwandte ‘d Bekannte;
wer kümmert die fremden Wunden?
Genügt dem Herz das eigen’ Schmerz,
das reicht für die nächsten Stunden.
Die Welt ist gleichgültig, das Leben
ein überfülltes Tanzlokal,
und die Menschenmasse kommt und geht
ein und aus, wortlos ‘d ganz banal.
Die kommenden und die Gehenden
wer könnte alle begrüssen!
Ein grosses Beileid, wenn unsereins
einen Bekannten, kennen müssten.
Die Welt ist gleichgültig, der Mensch ist
selbstsüchtig, mageres Stück Fleisch
wie die Raupe, stets unersättlich,
es klettert nach vorne und beisst.
‘d, wenn er den Nachwuchs weggefegt hat
der alt’ Gärtner, der Sensenmann,
neue Kommen, wenn nicht noch schlimmer
‘d keiner ist ein Opferlamm.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. April 26. Friday,
Ervin napja van.
Holnap Zita, Mariann napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
