Napkorong

Úgy huszonkét évesen.
...s az egyik éjjel otthagytam a poklot, kiskorsó sört és limonádét.
Zajos és sok csillár között, kiléptem a mulatóból,
A sétányon növő virágzó hársfák alatt, felhevülten észrevettem,
Hogy a gondolatom terhelően felizgat.
Júniusban este fele, annyira illatos a levegő,
Hogy gyakran az örömtől lehunyod szemeidet .
A város nincs messze, és a szél megterheli
Zajokkal - szőlő- és sörszagú szerelmet.

Figyelem az azúrkék csíkot, mint egy színes pamutfonalat,
Amely egy ághoz akadt, de egy huncut csillag elnyomja
És egy édes remegésben, ölelésében,
A boltozaton a csík elolvad tejszerűn, vékonyan.
Huszonkét évesen! Egy júniusi nap!
Elveszve hagytam, hogy részegítsen nedve.
Olyan, mint a pezsgő és
Össze vissza járkáltam, mert ez egy csóknak kezdete.
Érzed, hogy békén nem hagy, zavar, mint egy haszontalan bogár repülése.

Kábult szível: A pármai kolostor-könyve révén,
Amikor egy lámpa gyenge fényében felemelkedik,
Egy csinos lány, hogy jelt adjon, - de láthatod mellette
A rossznak gallérját –Istenem, szörnyű árnyék a viharos tengeren.
A lány azt hiszi, hogy nagyon gyerekes vagyok;
Papucsa csattog és hirtelen felém fordult,
Élénk mozdulattal fürgén siklottak, csúsztak
És puha ajkán meghalnak a bánatos dallamok.
Egész augusztus hónapban nagyon szerelmes leszek!
Szonetteket írok neki- rajtuk nevet-,
De ő egy este levelet írt és akkor elhagyott.
Az este, beléptem a zajos mulatóban
És kértem egy sört…
Huszonkét évesen, már nem vagy olyan komoly,
Amikor tudom, hogy a sétányon annyi hárs virágzik júniusban szabadon.