Hányszor kezdtem újra az életem,
hányszor volt sötét az ég felettem,
sokszor térdre rogytam, elestem,
mindannyiszor felálltam, felkeltem.
Hogy nincs tovább, sokszor hittem,
de elindultam, sorsom tovább vittem,
Senki nem mondta, hogy könnyű az élet,
rögös, de nem átélni, megélni kell az évet.
Most hatalmas az én küzdelmem,
kevés, elfogyott már a türelmem,
úgy találom, dohos, sötét, szűk a szoba,
nem szól hozzám kedvesen senki soha.
Szeretetet, biztató szavakat várok,
mi tetterőt ad új utamon, min járok,
mert igen is, van miért tovább menni,
úton amit szabad, amit lehet, megtenni.
Mert a Nap is felkel minden egyes nap,
nem érdeklik a felhők, mitől takarást kap,
már mással, rosszal én sem törődöm,
Nap leszek, nem felhő, az élethez kötődöm.
Nos, kedves olvasó, soha ne add fel,
felhők felett, mindig kék az ég, nézz csak fel,
nem vagy egyedül utadon, valaki melletted jár,
ha elindulok utamra, engem is van ki vár. |
|
