Napkorong
Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáikMájus 16 2022 10:45:12
Navigáció
Versek fõoldal
Prózák fõoldal


Gyakori kérdések
Szerzõk és verseik
Szerzõk és prózáik
Kapcsolat
Alapszabály
Szerzõdés
Online felhasználók
Vendég: 1
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,205
Nem aktiváltak: 0
Tagjainkról-tagjainktól
- Weboldalak
- Saját fotóalbumok
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle
Napkorong pályázat nyertesei.
Drogmentes életért
Hurrá nyaralunk!
Küldetésem van
1848-as szabadságharc
Pályázatok
Nem fizetõs pályázatok
Pályázatfigyelõ
Pályázatok
Online rádió
Lépésrádió online
Lépésrádió - Egy lépéssel közelebb hozzád
PageRank mérõ
Google PageRank
V E R S E K Váltás a PRÓZÁK főoldalára
József Attila: Óda / Ode
Toni


Óda
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki,
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és
- amint elfut a Szinva-patak -
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,
fogaidon a tündér nevetés.

2
Óh mennyire szeretlek téged,
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt
s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától,
elválsz tőlem és halkan futsz tova,
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha!

3
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak,
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.

4
Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem
s méhednek áldott gyümölcse legyen.
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong –
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

5
Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

1933. június

József Attila 1905 - 1937


Ode

1

Ich sitze hier auf gleissende Felswand.
Leichte Brise
des jungen Sommers, wie eine nette
Abendessenswärme schwebt.
Ich gewöhne mein Herz an die Stille.
Kein schwerer Stand –
kommt alles wieder, was verschwunden ist,
der Kopf beugt sich nach unter ‘d hängt
die Hand.

Ich schau die Spitze der Berge,
das Licht des Felsen
bewegt sich an deiner Stirn.
Auf der Strasse niemand aufhält,
ich sehe, dein Rock wirbelt
sanft von dem Wind.
Und unter dem zerbrechlichen Laub
sehe dein Haar Verrutschen wie Blütenstaub,
deine weichen Brüste Vibrieren sanft
und wie schnell der Bach Szinva fliesst
wie unter den Stein herausschiesst
auf den runden weissen Steinen,
und dein Lachen an Zähnen erkannt.

2

Wie grenzenlos liebe dich darum,
dass du zu sprechen gebracht hast
in den tiefsten Höhlen des Herzens
listig webende Einsamkeit
‘d das Universum.
Wer wie ein Wasserfall aus eigenen kraft,
du trennst dich von mir und rennst nur umher,
während ich zwischen den Höhepunkten nicht schaff,
in der Nähe wehklage, schreie
auf der Erde und hin ‘d her Pralle,
ich liebe dich, du süsse Stiefmutter!

3

Ich liebe dich als Kind die Mutter
und wie die stillen Tiefen die Gruben,
ich liebe dich wie das Licht, die Fluren
wie die Flamme der Seele, Körper, das Leben!
Ich liebe dich wie das Amouren
die Sterbliche lieben, das sterben.


Alle dein Lächeln und Gedanken mental
passe auf wie auf die Sachen der Erde.
Im Gehirn wie die Säure in Metall
einätzt dich für ewig monumental,
für mich wie ein Denkmal,
du bist eine lebende Begierde.

Die Momente ratternd davonziehen, aber
du sitzt stumm in meinen Ohren.
Die Sterne leuchten ‘d fallen nieder,
für die Augen bist du verloren.
Du schmeckst wie die Stille in der Schlucht
gekühlt schwingst kalt im Mund
‘d deine Hand ist auf dem Wasserglas,
die zarten Adern darauf so blass
im Hintergrund.
4
Ach, was für ein Gewebe bin ich,
wie ausmeißelnd und formend ist dein Blick?
Was für eine Seele ‘d, was für ein Licht
und ein erstaunliches Angesicht,
kann ich durchlaufen in den Nebel des Nichts,
dein fruchtbarer Körper, ein Landschaftsbild?

Und wie das Wort das Verständnis öffnet,
ihre Geheimnisse sind für mich eröffnet!

Deine Blutkreise, wie die Rosenbüsche,
zittern unaufhörlich.
Sie tragen den ewigen Strom der Wünsche
dass die Liebe öffnet auf dein Gesicht
und das gesegnet sei des Frucht des Plagens.
Der empfindliche Boden deinem Magen
die vielen Wurzeln ständig plagen
‘d überstricken mit feinem Faden
zu einem Knäuel aufzutragen,
und dass deine Nektarzelle jagen
deine Lunge die Sträucher abnabeln
und das eigenen Ruhm bejahen!


Ewige Materie bewegt sich glücklich
in dir in den Tunneln des Darms wirren
‘d die Schlacke gewinnt das Leben höflich
in den heissen Quellen eifriger Nieren!

Steigende Hügel erheben sich,
die Sternbilder vibrieren in dich
Seen bewegen sich, Fabriken schaffen,
Millionen lebender Tiere eilen
Käfer,
Streber,
Grausamkeit und Güte;
Sonne scheint schwaches Nordlicht
du wanderst in deinem ich
‘d, die Ewigkeit verglühe.
5







5

Wie geronnene Blutklumpen,
so fallen vor dir
jetzt diese Worte,
und zerlumpen,

nur das Gesetz ist noch rein vor dir.
Doch die Organe werden wiedergeboren
Tag für Tag tun sie sich beschworen
still in allen Orten.

Bis dann riefen sie laut
den aus zweitausend Millionen
Menschenmenge herausgehoben,
du bist der Einzige,
Kinderbett, Grab im Friedhof, Wiege,
akzeptiere mich.
(Wie hoch ist dieser Morgenhimmel!
Armeen glänzen in seinen Erzen.
Die Augen bei Helligkeit flimmert,
ich bin schon verloren, denke ich,
höre was über mich flattert, und
mein Herz wimmert.)
6

(Zusatzlied)

(De Zug nimmt dich mit, ich gehe mit,
vielleicht finde ich heute schon dich,
vielleicht kühlt sich schon das Gesicht ab,
vielleicht sagst du am Ende alles ab:

Das warme Wasser sprudelt, bade’ jetzt!
Hier ist das Handtuch, trockne dich fest!
Das Fleisch brät sich, stillt deinen Hunger!
Wo ich liege, kannst liegen ohne Kummer.)

Juni 1933

Fordította: Mucsi Antal-Tóni
Hozzászólások
Manon - augusztus 09 2021 10:15:04
Csodaszép, örökzöld ez a vers, szerintem mindenki ismeri. Sajnos a fordításhoz nem tudok hozzászólni, mivel nem tudok németül. Majd Dávid esetleg. Örülök, hogy újra olvashattam ezt a remekművet. Köszönöm neked.
Toni - augusztus 15 2021 09:28:01
Köszönöm Manon az olvasást, és a hozzászólást is...üdv Tóni...
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Kattints ide!

Elfelejtetted jelszavad?
Kérj újat itt.
Mai névnapos
Ma 2022. május 16. hétfő,
Botond, Mózes napja van.
Holnap Paszkál napja lesz.
Üzenőfal
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni

Manon
16/05/2022 07:33
Jó reggelt Napkorong!

Helen Bereg
15/05/2022 19:33
Szép estét Mindenkinek! smiley

KiberFeri
15/05/2022 11:06
Kellemes vasárnapot mindenkinek!

Manon
15/05/2022 10:47
Kellemes napot, jó pihenést mindenkinek!

KiberFeri
14/05/2022 19:48
Legyen jó estéje mindenkinek!

Helen Bereg
14/05/2022 18:54
Szép estét Napkorong! smiley

Manon
14/05/2022 11:43
Szép napot Koronglakók!

Helen Bereg
13/05/2022 19:24
Dzép estét Koronglakók! smiley

Manon
13/05/2022 07:36
Kellemes napot Napkorong!

Helen Bereg
12/05/2022 18:44
Szép estét Mindenkinek! smiley

Manon
12/05/2022 07:39
Jó reggelt mindenkinek!

Helen Bereg
11/05/2022 19:10
Szép estét Napkorong! smiley

Manon
11/05/2022 14:39
Boldog névnapot a Ferenceknek, akik ma tartják!

KiberFeri
11/05/2022 09:35
Üdv' mindenkinek!

Manon
11/05/2022 07:46
Kellemes napot mindenkinek!

Archívum
Minden jog fenntartva napkorong.hu 2007-2009.
Powered by PHP-Fusion © 2003-2006 - Aztec Theme by: PHP-Fusion Themes