Már késõ volt, ketten voltak csak,
Sötét volt az este és vak.
Szájukat sorban hagyták el a meggondolatlan szavak.
A fiúnak panasza nem akadhat,
Õ csak dicséretet kapott a lánytól,
Viszont Õ a lánynak a lelkébe gázolt.
Megfogadták egymásnak,
Hogy a titkokat nem mondják el másnak.
A lány azóta nem hall mást,
Csak a fiú bántó mondatát,
Mely nyugodni nem hagyja,
Bár a fiút még mindig akarja.
A lány szíve már duplán törött,
De a szerelme kitartó és örök.
Eve - április 17 2008 18:06:54
Kedves Naszeda!Tetszett a versed!Viszont néha jobb ha a titok tényleg titok marad örökre.Üdv:Eve
gosivali - április 17 2008 21:35:22
Kicsit naplószerû, különös, talán prózaibb hangulatú a versed, mint a megszokottak. Bár lehet, hogy az a hangulathoz ez illik leginkább. Mindig az érzi igazán, aki papirra veti a sorokat, az olvasó csak találgat - vajon miért éppen ezt a mûfajt választotta...?
