|
 Vendég: 14
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,223
|
|
Az utolsó eszménykép.
Emlékezés Petőfire.
Mind elköltözött már: - kit a “cziprus lombja”
Tündér suttogással ringat szűz álomba;
Kit körül ragyogott a “szerelem gyöngye”,
Most takar zöld fűvel feledés göröngye.
A feleség, a ki a zászlót megvarrta,
Maga is nyugszik már, s a zászló alatta.
Megannyi eszménykép, kikért szive lángolt,
S zengett ajkán a dal forró kivánságról.
S ki valamennyi közt volt legdrágább kincse,
Az a régi haza: az is elmult, nincsen.
A kiről ő zengett, a kiért ő égett:
Szép asszony, szép haza - letünt régesrégen.
Csupán egy maradt meg, egy emlékszik rá még,
Fényes alakok közt egyedüli árnyék:
Egy szegény czigánylány, egykor piros arczú,
Tűz szeme, termete mint az őz, oly karcsú.
Ez a két sötét szem hogy lángolt miatta,
Ez a két sötét szem egyedül siratja.
Csak neki nem jutott egy húr sem a lantból,
Őt nem emelte föl, ő mindig alant volt.
Vad erdő, zöld mező tudja mit szenvedett,
Mindig leány maradt, sohase feledett.
Arczrózsája hervadt, szemlángi kihaltak,
Csak bánata maradt örök fiatalnak.
Nevét sem említik, ki utolsó híve,
Azt se kérdik tőle, miért fáj a szíve?
A költő alszik már, de művei élnek,
Imádott szép nőkről örökké beszélnek;
De arról a helyről, hova lelke lejár,
Csak a barna föld tud s barna czigányleány.
(.Jókai aug 13-án, 1876-ban Teleki S. grófnál,
mikor Pila Anikó czigány leány, ki Petőfibe szerelmes volt,
nála megjelent ezt a költeményt rögtönözte Koltón.)
Jókai Mór 1825 -1904
Das letzte Wunschbild.
Erinnerung an Petőfi.
Sie sind weggezogen: – die das „Zypressen Laub“
mit den Feen Flüstern in den ewigen Schlaf taucht;
wer umgeben war von der „Perle der Liebe“,
zugedeckt mit Gras-Vergesslichkeit Geschiebe.
Und die Frau auch, die ihm die Fahne genäht hat,
sie ruht sich bereits aus ‘d der Flagge ist begrabt.
Dutzende Ideale, wofür sein Herz flammte,
das Lied der heissen Wünsche an den Tod rammte.
Und dass, was er als den kostbarsten Schatz hatte,
diese alte Heimat: ist dem Gewalt weichte.
Von wem er so boomte, für wer er so brannte:
schöne Frau, schönes Heimat- verschwanden halt beide.
Nur sie ist geblieben dort an diese Quellen,
die einzigen Schatten von den vielen Hellen:
Ein armes Roma Mädchen von Schmerzen, so krank,
feurige Augen, Körper wie Rehe, so schlank.
Ihre dunklen Augen glühten wie Edelstein,
die beiden dunklen Augen trauern jetzt allein.
Über sie haben die Lautenseiten nie gesungen,
er hob sie nie hoch, sie bleib immer dort unten.
Der Wald, ‘d die Wiese weiss, was sie gelitten hat,
sie war nur ein Mädchen, die nie vergessen hat.
Ihr Gesicht verwelkt, ihre Augen erloschen,
was blieb, war die Trauer um die ewig Jungen.
Ihr Name wird nicht erwähnt, ihr bleibt die Demut,
sie fragt es ja niemand, warum ihr Herz wehtut.
Der Dichter schläft schon, doch seine Werke leben,
die auserwählten Frauen werden ewig verehrt;
doch von dem Ort, wo ist ihre Seele daheim,
weiss es nur die Erde ‘d die Zigeunerin allein.
Jókai Mór 1825 - 1904
Jókai Mór 13. August 1876 hat dieses Gedicht bei Graf S. Teleki
improvisiert in Koltó, als Anikó Pila, eine Zigeunerin,
die Petőfi liebte, bei ihm erscheinen war)
Fordította Mucsi Antal-Tóni
|
|
|
- október 19 2021 11:05:19
Érdekes, jó és tetszik. Az eredet sem mindennapi!
Tiszteletem:
KíberFeri  |
- október 21 2021 07:57:09
Köszönöm Feri az olvasást, és a hozzászólást ...üdv Tóni… |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. június 10. szerda,
Margit, Gréta napja van.
Holnap Barnabás napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
