Dobó bástyáján egy lobogó leng,
Kossuth címerével a kellõs közepében.
Nemzetiszalagja és hosszú árbócrúdja
Hajlik erre-arra, ahogy a szél fújja.
Nézem messzirõl, csak csodálkozom rajta:
Honnan az erõ, mi íly magasan tartja?
Honnan a büszkeség? Honnan az akarat?...
Rabmadár a zászlóm, pedig szárnyalni akarna.
Nézd magyar! Nézd büszke lobogód!
Nézd, ahogy sír, zokog a zászlód!
Látja, hogy vérzik ezer sebbõl ez a város...
Siratja az embert. siratja az országot.
Ejts könnyet te is, te is magyar ember!
Valld meg bûneidet! Régen vár az Isten.
Régóta várja, hogy imát mondjunk érte,
A mi lobogónkért, hát térdre magyar! Térdre!
gubacsi - április 18 2008 05:43:55
[b]Nagyon tetszett!!! GRAT!!![/b]
Torma Zsuzsanna - április 18 2008 09:12:02
Kedves Szerike!
Ahogy olvastam versedet, ahogy mondog, hogy "térdre magyar, térdre", úgy hallom, ahogy Petõfi mondja: "Talpra magyar"
Igazad van: Isten elõtt térdre, de egyébként talpra, magyar!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
[/b]
