|
 Vendég: 3
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,219
|
|
Zempléni Árpádnál.
Csöndes falucskám ringató ölébűl
Kiszálltam én is emberek közé;
Jaj nehezen ment! . . . a poéta vénül,
Fejét a dér már végig öntözé.
írása lassú, modora iromba,
Bágyadt szemében nincs már semmi fény.
Kaczagva szól a fővárosi pompa:
»Hej, mit keressz itt te fakó legény?«
Hogy mit keresek? . . . Poétára vágytam!
Valami édes szomjúság gyötört,
Falumban többé nyugtot nem találtam,
A »mehetnékem« lázasan kitört,
Hisz’ életemnek vége lesz maholnap,
Az út, hol járok, — lefelé vezet;
S ha nem egyébért, hát vigasztalónak
Szorítsak egyszer baráti kezet.
Kopogtam. Bent a költő istennője
Susogva kérdé : »ki van oda kint?«
»Az Érzsinóták méla éneklője !«
Nyilik az ajtó, szemembe tekint.
E kopott vándor apja Erzsikének?
Arczán barázdák, fején szürkeség.
E fonnyadt ajkon csendült meg az ének?
Egymásba öltve annyi kis mesét?
Ej, félre most a meddő tűnődéssel!
Hozzátok jöttem, ime itt vagyok!
Éreztem azt, hogy magyar szivességgel
Enyhe meleget nyújt a házatok.
Sokáig fáztam, melegedni vágytam,
S letenni a sok gondot és terűt.
. . . A költő jött és átölelte vállam ;
»Isten hozott s szive ajkára ült.
S a fakó vándort mint beczézgetétek,
Folyván a szó, mint rohanó patak!
Aranyos Erzsit százszor kérdezétek,
Miért örökké áldva-áldalak!
Piroska lelke alászállt az égből,
Hogy jelen legyen a találkozón:
Egy sóhaj röppent ártatlan szivéből:
»Ne félj! Erzsiért én imádkozom!«
S hullt gyors ütemben az idő fövénye,
Vándor poéta ismét útra szállt;
De oda lopta szerető szivébe,
Amit a költő házában talált.
Szives barátság, verőfény nem álom,
Mind egy halomban itt van lelkemen;
S most kis falumban társtalan magányban
Ennél melegszem szünes-szüntelen ! . .
Révai Károly 1856 -1923
Beim Arpad Zempléni.
Aus dem Schoss meines stillen Dorfes bin
ich auch unter die Leute gekommen;
oh, es war schwer! … Der alte Dichter horcht es,
der Raureif hat den Kopf ganz erklommen.
Schreibweise langsam, Manieren gewaltig,
in seinen schlaffen Augen ist kein Licht.
Der Glanz der Hauptstadt wird langsam fragwürdig:
"Hey, was machst du hier, du altes Sprössling?“
Wonach suche ich? … Ich suchte den Dichter!
Komisches süsser Durst hat mich gequält,
und ich hätte im Dorf keine Ruhe mehr,
ich musste weg, etwas hat mir gefehlt,
denn mein Leben wird baldmöglichst beenden,
der Weg, auf der ich laufe, führt abwärts;
und nicht zuletzt wird es tröstlich enden
einmal der Hand schüttle meines Freundes.
Ich klopfte. Drin ist die Göttin des Dichters
flüsternd fragte: Wer ist da draussen?“
„Der arme Sänger, die Elisabeths Liedern!"
Die Tür geht auf, er sieht mir in die Augen.
Dieser schäbige Mensch ist Elizabeths Vater?
Zerfurchte Wangen und grau auf dem Kopf.
Erklängt das Lied aus diesem grauen Krater?
Viele kleine Geschichten zärtlich bezopft?
Beiseite mit dem unfruchtbaren Sinnen!
Ich bin zu Euch gekommen, da bin ich!
Ich fühlte die Liebe, den ungarischen
Es strahlt eine leichte Wärme an mich.
Mir war lang kalt, nach Wärme sehnte ich mich,
wollte das Ärger und Last entgleise.
Der Dichter kam und umarmte mich herzlich;
»Bist willkommen» sagten die Lippen leise.
Von dem blassen Wanderer ist viel gesagt,
das Wort lief so wie der rauschende Strom!
Von süssen Elizabeth hundertmal gefragt,
warum segne dich wie einem Symptom!
Piroskas Seele stieg vom Himmel herab,
dass sie beim Treffen nicht vorübergeht:
Ein Seufzer entfloh ihrem treuen Herzen:
"Fürchte nicht! Ich bete für Elisabeth!«
Die Zeit hat mit rasendem Tempo verschmerzt,
der alte Dichter machte sich auf den Weg;
aber er stahl es in sein liebendes Herz,
was er im Haus des Dichters fand am Steg.
Herzliche Freundlichkeit, Strahlen volles Traum,
es ist alles hier in meiner Seele;
und jetzt im Dorf in einem winzigen Raum
auf dieser Zeit immer zurücksehne.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. január 07. szerda,
Attila, Ramóna napja van.
Holnap Gyöngyvér, Keve napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
