Napkorong

Varázs-törés.
***
Ez a föld, — csak poétát ne teremne.
Sorsa legtöbbjének csak szenvedés:
Kétség s remény közt vívódó leikével
Mit eredménykép adhat, oly kevés.
***
Ösztöne vágya — vezetni előre —
Magasb, tisztább látókörök felé,
S útjába dogmák merev szirtvilága;
S álmodó fejjel ütközik belé . . .
***
Lelki életet vágyik gazdagitni,
S a megszokások gyáva embere:
Ha éltébe tör bántó, vagy szokatlan,
Oly rosszul van vértezve ellene.
***
Az eszme-életet vinné előbbre,
S az anyag-kultura leikébe vág,
Mely fákat pusztít, pázsitot tördel föl,
Csöndet űz széjjel, érzésekre hág.
***
Öreg szobám, te voltál eddig nékem
Magányos estéken a vigaszom;
Óh, úgy szerettem enyhe félhomályod,
Ha holdfény áradt be az ablakon.
***
Ott az ablaknál, egyik vén zsölébe,
Meghúzódtam merengve, csöndesen . ..
Fáradt szivem ugy-ugy elringatózott
Fehér sugárba szőtt emlékeken.
***
De most már vége! Uj időket élünk!
Oda szobámnak kedves mélasága :
Az ablakon át vakítóan tör be
A villanykörte izzó, sárga lángja.
***
Takács llus 1846 – 1940
***
Zauber-Bruch.
***
Dieses Land sollte keinen Dichter bringen.
Das Schicksal ist nur ein Leid für die meisten:
Mit seinem Spiel zwischen Zweifel und Hoffnung
bekommen nichts dafür, was sie leisten.
***
Sein instinktiver Wunsch – führt sie nach vorne –
zu höheren, klareren Visionen
auf seinem Weg sind Klippenwelt der Dogmen;
‘d stösst den Kopf an fremden Dekurionen.
***
Er will sein geistliches Leben bereichern,
‘d kämpft gegen den feigen Gewohnheitsmensch:
Wenn was Verletzendes in Ihr Leben tritt,
er ist ein schlecht geschützter, armer Mensch.
***
Das Ideenleben würde es vorwärtstreiben,
doch die materielle Kultur sticht in Seele
der Bäume zerstört, Rasen vernichtet,
die Stille verjagt ‘d Gefühle zerfetzt.
***
Du mein altes Zimmer, du warst bisher mein
einziger Trost an einsamen Abenden;
oh, ich habe deine sanfte Düsternis
geliebt, wenn das Mondlicht schien durch Fenster.
***
Dort am Fenster in einem alten Fauteuil,
zog mich zurück, meditierend und still.
Mein müdes Herz schaukelte zart hin und her,
fest verwoben im weißen Strahl ganz schrill.
***
Doch es ist vorbei! Wir leben in neuer Zeit!
Weg ist die Melancholie meines Zimmers:
Es stürzt blendend durch das Fenster hinein,
die leuchtende Flamme der Glühbirne Winters.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni