Néha, mikor csak ülök elmélázva,
egyszerre visszalépek a múltba
Érdekes, soha meg nem ijedek
úgy látszik, vállalom régi énemet
Jó ott a múltban fiatalnak lenni,
vagy gyermekként, őszintén sírni
Még a jövőről semmit sem sejteni
sejtelmek között csak szépen élni
Látni, ölelni, akik ma már nem élnek
csak újra elhinni, megélni a szépet
Jó volna egyszer örökre maradni
a mai valóságba , nem visszatérni
De nem lehet, mert a barátaim
nekem azt sohasem engedik meg
Hiszen szeretnek, szívükben őriznek
tudom, soha, soha el nem engednek…
