Napkorong

Egy estém otthon
***
Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!
***
Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta –
Hja, az idő lejár.
***
Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetről is
Sok más egyéb között.
***
Szemében „mesterségem”
Most is nagy szálka még;
Előitéletét az
Évek nem szünteték.
***
„No csak hitvány egy élet
Az a komédia!”
Fülemnek ily dicsérést
Kellett hallgatnia.
***
„Tudom, sokat koplaltál,
Mutatja is szined.
Szeretném látni egyszer,
Mint hánysz bukfenceket.”
***
Én műértő beszédit
Mosolygva hallgatám;
De ő makacs fej! föl nem
Világosíthatám.
***
Továbbá elszavaltam
Egy bordalom neki;
S nagyon, nagyon örültem,
Hogy megnevetteti.
***
De ő nem tartja nagyra,
Hogy költő-fia van;
Előtte minden ilyes
Dolog haszontalan.
***
Nem is lehet csodálni!
Csak húsvágáshoz ért;
Nem sok hajszála hullt ki
A tudományokért.
***
Utóbb, midőn a bornak
Edénye kiürűlt,
Én írogatni kezdtem,
Ő meg nyugonni dűlt.
***
De ekkor száz kérdéssel
Állott elő anyám;
Felelnem kelle – hát az
Irást abban hagyám.
***
És vége-hossza nem lett
Kérdezgetésinek;
De nekem e kérdések
Olyan jól estenek,
***
Mert mindenik tükör volt,
Ahonnan láthatám:
Hogy a földön nekem van
Legszeretőbb anyám!
***
Dunavecse, 1844. április.
***
Petőfi Sándor: 1823 -1849
***
Ein Abend daheim
***
Wein trinkend, mit dem Vater;
trank der gute alte,
‘d meinetwegen, dies einmal –
Gott ihn lang erhalte!
***
Ich war schon lang nicht daheim
so lang nicht gesehen
seitdem ist sehr gealtert –
Hm, die Zeit bleibt nicht stehen.
***
Über alles gesprochen
was uns in den Sinn kam;
gar über die Gaukelei
‘d vielen anderen Kram
***
In sein Auge „mein Handwerk“
immer noch ist ein Dorn;
sein Vorurteil geblieben
ständig der gleiche Zorn.
***
„Nur ein elendes Leben,
diese Lustspielerei!“
meinen Ohren solches Lob
war, dass ein’ Plagerei.
***
„Ich weiss, hast viel gefastet,
deine Farbe zeigt das.
Würde es einmal sehen,
wie Purzelbäume machst.“
***
Hörte das Kunstkenners
lächelnd und ruhig zu;
doch er ist so hartnäckig!
Erläutern lässt nicht zu.
***
Ich rezitierte weiter
ein Skrupel für war ihn;
und ich war sehr, sehr glücklich
zum Lachen brachte ihn.
***
Aber er schätzt es gar nicht,
dass er Dichtersohn hat;
alles Solche allerlei
ein nutzloses Kleeblatt.
***
Man soll sich auch nicht wundern!
Er kann nur Fleischschneiden;
er verlor auch nicht viel Haar
für die Wissenschaften.
***
Später, wenn sein Weinbecher
ganz ausgetrunken hat,
ich fing an dann zu schreiben,
was er hingelegt hat.
***
Doch dann, mit hundert Fragen
erschient meine Mutter;
ich musste antworten – und
hörte auf Sie zu «futtern».
***
Und sie hat nicht aufgehört
mit der «Ausfragerei»;
doch sind die Fragen für mich,
war gar kein «Plagerei».
***
Denn das war wie ein Spiegel,
von wo ich sofort sah:
Dass ich auf der ganzen Welt
die liebste Mutter hab!
***
Dunavecse, April 1844.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni