Napkorong

Hazámban
***
Arany kalásszal ékes rónaság,
Melynek fölötte lenge délibáb
Enyelgve űz tündér játékokat,
Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad!
***
Rég volt, igaz, midőn e jegenyék
Árnyékain utószor pihenék,
Fejem fölött míg őszi légen át
Vándor darúid V betűje szállt;
***
Midőn az ősi háznak küszöbén
A búcsu tördelt hangját rebegém;
S a jó anyának áldó végszavát
A szellők már régen széthordozák.
***
Azóta hosszu évsor született,
És hosszu évsor veszte életet,
S a változó szerencse szekerén
A nagyvilágot összejártam én.
***
A nagyvilág az életiskola;
Verítékemből ott sok elfolya,
Mert oly göröngyös, oly kemény az ut,
Az ember annyi sivatagra jut.
***
Ezt én tudom - mikép nem tudja más -
Kit ürömével a tapasztalás
Sötét pohárból annyiszor kinált,
Hogy ittam volna inkább a halált!
***
De most a bút, a hosszu kínokat,
Melyektől szívem oly gyakran dagadt,
És minden szenvedés emlékzetét
Egy szent öröm könyűje mossa szét:
***
Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén
Az anyatejnek mézét ízlelém:
Vidám napod mosolyg ismét reám,
Hű gyermekedre, édes szép hazám!
***
Petőfi Sándor: 1823 - 1849
***
In der Heimat
***
Mit Gold Ähren geschmückte Umgebung
darüber, die leichte Luftspiegelung
schäkernd spielt wie elfenhafter Klatschmohn:
Kennst du mich noch? Ach, erkenne dein Sohn!
***
Es ist schon ziemlich lange her, es ist, war,
wenn ich in Pappeln Schatten lag, letztes Mal
über den Kopf in dem spätherbstlichen Duft,
die Kraniche fliegen v-förmig in der Luft.
***
Wenn ich im alten Haus auf der Schwelle
die Abschiedsworte zitternd stammelte
und die Mutter der letzte Segen gab
die Brise schon längst ins weite Ferne blass.
***
Seitdem sind viele Jahre vergangen
und die Jahre hatten grosses Verlangen,
und auf dem Wagen das wechselhafte Glück
die ganze Welt bleibt heute hinter mir zurück.
***
Die ganze Welt ist die Schule des Lebens:
Vieler Schweiß verlor ich oft vergebens,
weil der Weg so hart und holperig war,
der Mensch verirrt sich in der Wüste gar.
***
Das weiß ich – viele haben keine Ahnung --
wem die Wermutstropfen der Erfahrung
im dunklen Glas oft angeboten wurden,
hätte ich lieber den Tod getrunken.
***
Aber jetzt der Weg des Zitterns, den Gram,
vom welcher mein Herz oft gelitten hat,
und die Gedanken an schmerzhafter Pein
ist eine Freude der Vergangenheit.
***
Weil wo ich in der weichen Wiege lag
und der Honig der Muttermilch trank:
In glücklichen Tagen lächle mich an
deinen treuen Sohn, mein geliebtes Land.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni