Napkorong

Elégia
***
Már arrafelé is őszül, ahol
a szabadság zászlai hullanak,
lobogó vér fut parázs avarra
s alatta rémülten fészkel a mag;
***
fáradt megfoganni! És ha mégis:
földbevert bitó, hősi test, avagy
harci gép dúlja fel meleg helyét
s meztelen várja, hogy jöjjön a fagy.
***
Várak és fűszálak perzselődnek,
vadul rohanó halál szele kél,
délben a füst és pernye közt vakon
röppen a fölriadt szárnyasegér.
***
Világíts, távol égő tartomány!
hideg van, markos sötét kavarog,
sápadt fák alatt hosszan vacognak
tegnap még símogató patakok.
***
Őrizz magány, keríts be lusta ősz,
új szégyent ró szivembe az idő,
s rágódva régi, díszes őszökön,
konokon élek, szívós téli tő.
***
A lélek egyre többet elvisel,
holtak között hallgatag ballagok,
újszülött rémek s hitek kisérnek
és a vándorlófényű csillagok.
***
1936
***
Radnóti Miklós: 1909 – 1944
***
Elegie
***
Es ist auch hinwärts schon herbstelt, wobei
Fahnen der Freiheit fallen herunter,
flammendes Blut lodert dort auf der Glut
‘d darunter nistet das Schrecken munter;
***
Müde zu empfangen! Und wenn auch dennoch:
Galgen im Boden, Heldenleib oder
Kriegsgerät zerstört seinen warmen Platz
‘d nackt auf den Frost wartet als wahlloser.
***
Burgen und die Grashalme sind versengt,
der wild rauschende Wind des Todes weht
blind zwischen Rauch und Asche am Mittag
die alarmierte Flügelmaus aufersteht.
***
Leuchte auf, du weit brennende Region!
Es ist kalt, und es wirbelt das dunkel,
sie schlottern lang unter fahlen Bäumen
immer noch fließende Bäche munkeln.
***
Hüte mich Einsamkeit, umzingle mich Herbst,
die Zeit bringt neue Schande in mein Herz,
‘d auf alten, verzierten Herbsten trauen,
ich lebe stur wie ein zäher Schmerz.
***
Die Seele erträgt immer ‘d immer mehr,
ich schlendere still unter den Toten,
neue Ängste ‘d Glauben begleiten mich
'd Wandelsterne mich ständig um lodern.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni