Napkorong

Henry Van Dyke:
A NOON SONG
.
There are songs for the morning and songs for the night,
For sunrise and sunset, the stars and the moon;
But who will give praise to the fulness of light,
And sing us a song of the glory of noon?
Oh, the high noon, the clear noon,
The noon with golden crest;
When the blue sky burns, and the great sun turns
With his face to the way of the west!
.
How swiftly he rose in the dawn of his strength;
How slowly he crept as the morning wore by;
Ah, steep was the climbing that led him at length
To the height of his throne in the wide summer sky.
Oh, the long toil, the slow toil,
The toil that may not rest,
Till the sun looks down from his journey`s crown,
To the wonderful way of the west!
.
Then a quietness falls over meadow and hill,
The wings of the wind in the forest are furled,
The river runs softly, the birds are all still,
The workers are resting all over the world.
Oh, the good hour, the kind hour,
The hour that calms the breast!
Little inn half-way on the road of the day,
Where it follows the turn to the west!
.
There`s a plentiful feast in the maple-tree shade,
The lilt of a song to an old-fashioned tune,
The talk of a friend, or the kiss of a maid,
To sweeten the cup that we drink to the noon.
Oh, the deep noon, the full noon,
Of all the day the best!
When the blue sky burns, and the great sun turns
To his home by the way of the west.
_________________________________________________
.

Henry Van Dyke:
DAL A TELIDÉLRŐL

Dalok tárgya: a reggel, az este, az éj,
Hajnal, napszállta, hold meg a csillagok;
De a naptölte dicséről mért nincs beszély,
Rólad dalolni, dél, nekünk vajh’ ki fog?
Ó, telidél, ragyogó,
Neked főhajtás jár,
Fenn az ég, ha ég, és a Nap, mint rég,
Arccal nyugatra fordulna már!
.
Milyen fürgén kelt hatalma hűs hajnalán,
Milyen lassan vonult, ahogy múlt a reg;
Ah, mily dőlt szögben kúszott fel szép lassacskán
Trónját elérni: a széles, kék eget.
Ó, nehéz kapaszkodás,
Nincs megállj, pihenő,
Mígnem zenitről tekint le fentről
Csodás napnyugták nyomába ő!
.
Aztán leszáll a csend, domb, a rét néma lesz,
A szél bevonja fák közt a szárnyait,
Folyó lassulni kezd, madár, az sem neszez,
Pihenője lesz munkásnak, mindnek itt.
Ó, óra, déli, kegyes,
Lelkünk megnyugtató!
Van kocsma, szerény, nap útja felén,
Ahol pihenni kicsit, de jó…
.
Várnak bő falatok juhar árnya alatt,
Szerteárad a dal, régi jó vigasz;
Hol a barátunk szól, hol egy lány csókot ad,
Hogy mit délben iszunk, legyen édes az.
Ó, telidél, fele nap,
Neked főhajtás jár!
Fenn az ég, ha ég, és a Nap, mint rég,
Indul nyugatnak honába már.

* * * * *