Csak most, kérlek csak kicsit figyelj rám,
Volt lelkem kertjében egy boldogság fám.
Rügyezett, bimbózott és virágzott hosszan,
És ma csak álldogál egymagában, fagyosan.
Eltûntek a szépek, a mosolyt hozó percek,
Kihalt belõle a szerelem, én annyira félek.
Ez lenne a sorsom? Lehullani, mint levél?
S kérdem én, így életem fabatkát sem ér?
Kis patakkal sodródva nagy óceánra kijutni,
A kavargó tömegben néma csendben elveszi.
Felszállni az égbe, onnan téged vágyva nézni,
Nevedet súgni, s majd hátat fordítva elmenni.
nyekil - április 23 2008 23:01:34
Nagyon szép vers! Sajnos az én boldogság fámat kivágtág...
Torma Zsuzsanna - április 24 2008 08:54:51
Ngyon szép gondolatok, kedves Encikeangel!
Remélem, még fiatal vagy és a boldogságot megtalálod!
Hisz oly sok mindenben meg lehet találni, csak keresni kell!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
encikeangel - április 24 2008 15:38:14
Köszönöm mindkettõtöknek.Igen,még fiatal vagyok és bízom.bár sokszor nehéz.. Lala,hidd el még ott van az,csak köd ült rá,s majd minden szép lesz..
bizkit - április 30 2008 13:53:43
Ahogy az életben úgy minden fát feyegeti a té és a vihar de minden nyáron újra él!!
Sok szerencsét az életedhez a boldogság nincs messze csak nyisd ki kicsi szemed
