Napkorong

Anyám emléke

Most, hogy a fájdalom,
Mint tenger viharja, átzajlott lelkemen,
S szívemre sivatag béke nyugalma szállt:
Most hadd emlékezem.

Tegnap még tavasz volt.
Tegnap gyermek voltam, bolondos és vidám.
Tegnap még, úgy rémlik, gondatlan játszottam.
Tegnap még volt - anyám.

Ma nem vagyok többé
Játszadozó gyermek. Játsszék más helyettem!
Mióta megállott szíve dobogása:
Öreg s árva lettem.

Hiába forgatom
Elmémben, sírjánál, életén merengve:
Szép időt ért. Meghalt. Meghalunk mindnyájan...
Ez a dolgok rendje!

Fülembe csengenek
Utolsó szavai: "Mily csöndes így télen!
Több zajt, több életet szeretnék én ezen
A hideg vidéken..."

Több zajt, több életet!
Csönd van itt azóta. Szomorúság, bánat.
Valami borongó, néma gyász vonja be
A csöndes szobákat.

Üresen áll ott a
Nagy karosszék, melyben babrált, kötögetett,
És nem töltheti be soha többé senki
Ezt az üres helyet...

Endrődi Sándor: 1850 – 1920

Erinnerung an Mutter

Jetzt, wenn der grosse Schmerz
wie ein Meeressturm ging es durch meine Seele,
und der Frieden der Wüste kam in meinem Herz:
Lass mich erinnere.

Gestern war noch Frühling.
Gestern war ich ein Kind, dumm, fröhlich und munter.
Gerade gestern glaube, hab’ noch sorglos gespielt.
Es war gestern Mutter.

Ich bin heute nicht mehr,
ein spielendes Kind. Jetzt soll ein andre spielen!
Seit ihr Herz aufgehört hat, weiterzuschlagen:
Alt ‘d Waise bin wieder.

Vergebens denken nach
in Gedanken an Grab, wenn ich an Sie denke:
Sie wurde alt und stirbt. Wir sterben ja alle …
Das ist der Lauf der Dinge!

In den Ohren klingen,
ihre letzten Worte: „Wie still ist im Winter!
Ich will mehr Geräusche, ein bisschen mehr Leben,
in dem kalten Zimmer …".

Mehr Geräusch, mehr Leben!
Seitdem ist es ruhig. Traurigkeit und Trauer.
Eine Art düstere, stille Trauer umhüllt,
die ruhige Mauer.

Dort steht einsam und leer
der grosse Lehnsessel, in dem nähte 'd strickte,
und es kann nie wieder niemals gefüllt werden,
dieser Zimmerecke …

Fordította: Mucsi Antal-Tóni