Napkorong

A Tisza

A vándor:

Ki vagy, te szeszélyes
Te szőke víz,
Te lusta, te széles,
Nyugalmas, édes,
Kinek kurta útja
Csak a magyar puszta
Földjére visz?
Ki vagy , te csapongó,
Te büszke víz,
Te szilaj, te rontó,
Te gátakat bontó,
Kinek törtetése
A Duna ölébe
Sietve visz?

A Tisza:

Én vagyok a magyarság
Csöndes, nemes folyója,
Kevély, heves folyója,
Anyám csupán ez ország
És ringatóm e róna.

A vándor:

Honnan jössz oly sietve,
Oly tündökölve, vígan,
Hogy az ég is nevetve
És száz színű selyembe
Fürdik meg habjaidban?

A Tisza:

Keletről jövök én,
Mint a szent, örök fény,
A mesés napkelet
Hozta e nemzetet,
Ahol Verecke áll,
Ahol a honszerző
Magyart legelőször
Köszönté e táj.
Hol a szláv borongás
A magyarba olvad
És sírva-vígadva
Az én morajomba
Indulót dalolnak.
Azért oly csöndes,
Haloványszőke
Később futásom
És oly kanyargó,
Merengve tartó
A bolyongásom,
Mert ezer év borúja,
Felhője száll fölöttem.
A Sajó habja súgja,
Mi volt a mohi mezőben,
Ezer év nagy borúja
S dicső emléke éled,
Ha Alpárnál visz utam,
Hol, mint a harc turulja,
Kóválygón Délre térek.

Arató lányok:

Vígan cseng a nótánk
A nyári mezőben,
Áldott a mi rónánk,
Terem áldást bőven,
Mert a Tisza árja
Áldva borul rája!

Tiszai hajósok:

Ha tavaszi szelek járnak,
Megy a hajó lefele,
Szárnya támad a nótának,
Víg a hajós élete,
Messze megyünk, de megtérünk,
Itt születtünk, itt a révünk.

Aratók és hajósok:

Áldott a Tisza tája,
Magyarország Kánaánja!

A vándor:

Szeged táján
Oly lassú vagy s iszapos,
Majd virágos,
Majd borongós, bánatos.
És a magyar Délt,
Hogyha eléred,
Nem fáj-e néked,
Hogy az enyészet
Utadat állja,
Meghal a kedved Tiszavirága?
A magyar Délen
Betöltve szépen
A hivatásod,
Lassul futásod,
Merengve nézed
A dús vidéket
S némán pihensz el.
Vár a Duna habja,
Ölelő karja,
Örök, hatalmas,
Mély szerelemmel!

A Tisza:

Szeged táján
Emlék ébred és remény,
Szeged táján
Valamikor tavasz táján
Szerelemből öltem én.
Délibábos
Dicső várost
Karjaimba temettem,
Hogy ragyogva
Fénix módra
Még dicsőbben szeressem!
Én a szegény magyarság
Igaz, magyar folyója,
Nem vágyom tengerekre,
Elég nekem a róna!

Zárókar:

Magyar táj szép folyója,
Hordozd e föld gyümölcsét,
Légy áldások hozója,
Mint a magyar dicsőség!
Itt borulnak rád mosolygón
A Kárpát víg bércei
S a napfényes rónaság.
Költők lelke
Énekelve
Fölmagasztal
Száz gyönyörű gondolattal,
Ó Tisza, tájad mindig áldva legyen!

Juhász Gyula: 1883 – 1937

Die Theiss

Der Wanderer:

Wer bist du schrullige
blondes Wasser,
so faul und so riesig,
ruhig und süsslich,
Wessen kurzer Willkür
nach Ungarn Wüste führt,
wirst du blasser?
Bist ein Verbrecher, du
stolzes Wasser,
du Wild, du Vernichter,
du bist ein Dammbrecher,
wessen schnelle Aufstau
in den Schoß der Donau
bringt das Wasser?

Die Theiss:

Ich bin den Ungarn drunter
sein ruhiger, edler Fluss,
sein stolzer und wilder Fluss,
dieses Land war mein’ Mutter,
das Flachland mir ein Genuss.

Der Wanderer:

Woher kommst du so eilig,
strahlend und so fröhlich
dass der Himmel lacht zeitig
in hundert Farben seidig,
in deinen Schaum willkürlich?

Die Theiss

Von Osten komme ich
wie das heilige Licht
wie der Sonnenaufgang
das Volk gebracht ins Land,

dort wo Verecke steht,
wo der Heimatsucher
Ungarn zum ersten Mal,
in dieser Landschaft ehrt.
Wo das slawische Volk
ins Ungarische taut
‘d weinend und jubelnd
in meinem Ton grummeln,
und singen ein Marschlied.
Drum ist so ruhig
und so Hellblond
später meinen Lauf
und ist so kurvig
grübelt es vorwärts,
mein Wanderweg, weil
tausend Jahre alte trüb'
Wolken schweben über mir.
Der Schaum des Sajó flüstert,
was war auf dem moosigen Feld
die Wolke von tausend Jahr'
und seine herrliche Zeit erwacht,
wenn ich nach Alpár gehe,
wo wie der Turul, der Schlacht
Stromern nach Süden kehre.

Ernten-Mädchen:

Unser Lied klang ganz hell
draussen im Sommer Flur
gesegnet ist das Feld,
Segen gibt es genug,
weil es der Flut der Theiss
ein seliger Beweis!

Theiss-Segler:

Beim Frühlingswinde von Süden,
dann fährt auch das Schiff Tal ab
und der Gesang bekommt Flügel,
lustig ist der Seemannsgesang,
wir gehen weit ’d kommen wieder,
weil wir sind hier geboren

Schnitter und Bootsleute:

Gesegnete Theiss Gegend
in Ungarns Kanaan lebend!

Der Wanderer:

Rund um Szeged
du bist langsam und schlammig
mal wird’s blumig,
dann mal düster und traurig.
Der Ungarn Süden,
wenn du es erreichst
tut dir es nicht leid?
Das dir der Wildheit
dir in dem Weg steht,
deine Theiss-Blumen bereits im Sterben legt?
Im Ungarn Süden
ist am Ermüden
deine Berufung,
wird langsam unrund,
du siehst so ernsthaft
die reiche Landschaft
‘d du ruhst in Stille.
Der Donauschaum wartet,
der Arm er artet,
ewig und mächtig,
mit Liebeswille!

Die Theiss:

Rund um Szeged
Hoffnung, Erinnerung erwacht
rund um Szeged
irgendwann in Frühlingszeit,
hab aus Liebe getötet. Den
Luftspielgelten
herrlichen Stadt
begrub in meinen Armen,
das so strahlend
nach Phoenix-Trend,
lass mich dich noch mehr lieben!
Ich, der so armen Ungarns
wahre ungarische Fluss,
ich sehne keine Meere,
es reicht mich die Ebene!

Schlusschor:

Der schönste Fluss der Ungarns,
trägt die Früchte des Landes,
sei mal des Segensbringers,
des ungarischen Ruhmes!
Kniend lächeln sie dich an
die Gipfel der Karpaten
‘d die sonnige Ebene.
Seele der Dichter
fröhlich Singen
verherrlichen
mit hundert schönen Gedanken,
Ach Theiss, soll deine Landschaft gesegnet sein!

Fordította: Mucsi Antal-Tóni