Napkorong

Nem játszom én már

Nem játszom én már
rég
olyan zenét
amit ti hallani akartok vagy
láttátok-e már a Dunát is hogy parancsra mosná el maga körül a vezeklő partot
nem vagyok rég én már senkinek sem udvari zenésze
csak magamnak játszom olykor
ha alvadni érzem a tomboló vérem
ti azt meg már úgysem értenétek
hogy fakuló szemeim miért szórnak
reátok
cikázó villámot
mikor én közben
andalító halk zenéket játszom
hisz
azt sem érti meg senki tán hogy miért is szakad meg naponta a szívem
mikor ti a zenémre vidáman táncoltok épp
nem ó
nem játszok én már senkinek rég
alázatos költőt
csak magamnak írok magamban sírok és rejtve dühöngök
ti úgysem értenétek már mitől oly bús ez a bolondos Cigány
hisz arany a kalitka
és a méz ott csorog le az ajakán
mitől érzi ő még a méznek keserű ízét
miből tudja azt hogy neki azt csak szűken látszatra mérték
miből érzi azt hogy épp a cigányok szabnának
fajtájuknak mindenben határt
mert ők csillogó krémet játszanak a
Júdások tortáján
az érdemeket egymás közt
hangosan süvöltik
míg a szemetet közben a küszöb alá söprik
szemetek vagyunk mi
kik valahol rekedtünk
hiába Cigány a szívünk hiába sír külhonban a kirekesztett lelkünk.

Rigó Tibor: 1961 -

Ich spiele nicht mehr

Ich spiele nicht mehr
schon lang
solche Musik
dass was Ihr gern hören möchtet oder
habt ihr jemals gesehen wie die Donau auf Befehl das reuige Ufer wegspülte
rundum
ich bin schon lange niemanden sein Hofmusiker mehr
manchmal spiele ich nur für mich
wenn ich spüre, wie mein rasendes Blut gerinnt
und das würdet ihr sowieso nicht verstehen
warum meine angegilbten Augen Bohlen
auf euch
Zickzackförmiger Blitz
wenn ich noch während
beruhigende, sanfte Musik spiele
doch
auch niemand versteht, warum sonst mir jeden Tag das Herz bricht
als ihr fröhlich noch zu meiner Musik getanzt habt
nein oh
nein ich hab’ schon lang für niemanden mehr gespielt
den devote Dichter
schreib nur für mich selbst, ich weine innerlich und tobe geheim
ihr würdet es nicht verstehen, warum ist so traurig dieser dumme Zigeuner
wenn der Käfig aus Gold ist
und der Honig tropft von seinen Lippen herab
von was fühlt er immer noch den bitteren Geschmack von Honig
woher weiß er dass es für ihn alles nur eng bemessen wurde
was gibt ihm das Gefühl, dass gerade die Zigeuner sind
die die Grenzen ihrer Rasse bestimmen
denn sie die Glitzernde Creme spielen
auf dem Judastorte
die Verdienste untereinander
sie heulen sehr laut aus
währenddessen der Müll unter die Schwelle gefegt wird
das Müll sind wir alle
wir stecken irgendwo fest
sinnlos ist das Herz Zigeuner, sinnlos weint der ausgeschlossene Seele im Ausland.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni