|
 Vendég: 116
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A nagy víz emlékére
A múlt ködéből kondul egy harangszó,
Mely ötven éve Gergely éjjelén
E táj fölött zengett komor, riasztó
Hangjával, mint az elveszett remény.
Hirdette, hogy a szőke víznek árja,
Mint a halálnak angyala robog
És a viharzó tavasz-éjszakában
Most dőlnek össze békés otthonok.
A csöndes város, mely száz évek óta
Dolgos magyarság víg tanyája volt,
A magyar Isten írása a porban
Lett értelmetlen, üres, csonka, holt.
A kikeleti szél az elmúlásról
Fütyült fölötte vészes éneket
És a romokból és a pusztulásból
A kútágas az ég felé meredt.
Nemcsak halál harangja volt ez akkor,
Föltámadást is hirdetett szava
És nem csupán az ár tört át viharzón
De hajnalt is hozott ez éjszaka.
A vízben bölcsők ringanak, az élet
Fölsír a gyászból, mint a csecsemő,
Mert nem lehet halálos az ítélet,
Míg megterem itt búza és erő.
A törpe viskó a nagy vízbe dőlhet,
De a magasba lendül a torony
És délibábja reszket a jövőnek
Az enyészetbe omló romokon.
Az Úrnak lelke lebegett teremtőn
A vizek fölött s egy szép reggelen
Fölhangzott boldogítón, messze zengőn
Az új világ parancsa, a Legyen!
Az Alföld szíve megdobbant, a földből
Kikelt a karcsú paloták sora,
Mindennap újabb alkotást köszöntött
A fiatal városnak mámora.
Egy világ hozta a részvét adóját,
Bécs, Brüsszel, Berlin, Párizs, Róma állt
A bölcsőnél, amelyben Magyarország
Új gyermeke legyőzte a halált.
Most minden gyászon, romláson, bukáson,
Tűzön, vizen keresztül él Szeged,
Fiatal óriás, gyönyörű város,
Ki új egünkbe új tornyot emelt.
A borzalomnak éjéből az élet
És haladás napját köszönti ma,
Zászlóit lengeti a jó reménynek
És minden sóhajtása egy ima:
A szőke víz emelje a hajókat,
Mint az öröm az embersziveket,
Tiszavirág viruljon a habokban
És már ne késsen az a kikelet,
Mikor minden harang egy hangba olvad
És mint az égig harsogó elem
Fölébreszti az élőt és a holtat
A legnagyobb, legvígabb ünnepen.
Juhász Gyula: 1883 – 1937
Erinnerung an das große Wasser
Aus Nebeln der Frühzeit läutet die Glocke,
das vor fünfzig Jahren in Gergelys Nacht
auf düsteren Ton die Menschen aufhorchte,
ein Ton, die alle Hoffnung umbracht hat.
Es teilte mit, dass die Flut des blonden Wassers,
so schnell wie ein Todesengel rolle,
und in die stürmische Frühlingsnacht, sagt er,
jetzt, alle Häuser vernichten wolle.
Die Stadt, die seit Hunderten von Jahren taugt
es war ein glücklicher Ort der Ungarn,
und die Schrift des ungarischen Gottes im Staub
es wurde bedeutungslos, leer und arm.
Der starke Ostwind pfiff von Vergangenheit
und es pfiff ein unheilvolles Lied vor,
aus den Ruinen und aus das ganze Unheil
der Ziehbrunnen Pfosten blickten hervor.
Damals war es nicht nur die Todesglocke,
die Worte kündigten auch eine Offensive an,
es war nicht nur die Flut, was wild um rockte,
nach dieser Nacht brach auch den Morgen an.
Wiegen schaukeln im schnellen Wasser, Leben
weint auf, schreit auf Kummer wie ein Säugling,
weil dieses Urteil kann nicht der Tod geben,
bis die Weizenernten uns die Kraft gibt.
Zwerghütte kann ins grosse Wasser kippen,
aber der Turm schwingt es dort hoch oben
Luftspiegelungen vor der Zukunft zittern,
auf zerfallenden, bröckligen Boden.
Die Seele des Herrn schwebt über der Schöpfung
über Wasser und an einem Morgen,
es klang selig als wärst der Ferne Tröstung,
glückliche Aufschrei, es gibt keine Sorgen!
Das Herz der Ebene schlug aus dem Boden
eine Reihe von schlanker Paläste wuchs,
und jeden Tag war ein neues geboren,
‘d der jungen Stadt hat Tag für Tag Nachwuchs.
Die Welt hat bei Tribut des Mitleids gespurt,
Wien, Brüssel, Berlin, Paris, Rom standen
an der Wiege, in der Ungarns Neugeburt,
ihr Kind hat den Tod gut überstanden.
Jetzt durch jeder Trauer, jedem Verfall, ‘d Sturz,
Szeged überlebt Wasser und Feuer,
junger Riese und schöne Stadt, mit Dammschutz
der ein neuer Turm hat, mit grossem Feier.
Das Leben ist frei von der Nacht der Drohung
und heute grüsst gern der Tag des Fortschritts,
es schwenkt seine Fahnen der guten Hoffnung
‘d schickt ein Gebet ins Gottesangesichts.
Das blonde Wasser soll die Schiffe heben,
wie die Freude die Herzen der Menschen,
die Eintagsfliege soll in dem Schaum blühen,
‘d, die Ostwinde sollen ja nicht schwänzen.
Wenn alle Glocke zu einem Klang verschmilzt
‘d wie eine Zelle, das bis zu Himmel ragt,
die Lebenden und Toten wieder wach risst,
auf dem grössten und lustigsten Feiertag!
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
|
|
|
- július 24 2023 08:26:13
Szép vers.
Szeretettel olvastam:
Zsuzsa |
- július 24 2023 14:13:25
Kösönom Zsuzsa...üdv Tóni... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
