Nézd, mily festői a naplemente,
úgy elkápráztatott, ahogy ment le!
Fájó lelkem, hogy szomjazott érte,
mondd, te éltél már át ilyen szépet?
Ő egy csoda, ékes, szédületes,
s ez a pillanat mily tökéletes!
Egy csöndes, boldog séta a réten,
néhány bokor, s fa ragadott kézen.
Fülembe szél dúdolt szép dallamot,
szívem dobbant, boldogan hallgatom.
Osont, lopakodott, tűzben égett,
ámulva néztem, míg elenyészett.
|
|