Napkorong

Henry W. Longfellow:
A FALU KOVÁCSA

Egy szép nagy gesztenye alatt
A kovács műhelye;
Erős a gazda, termetes,
Inas lapátkeze,
S kreol karján az izmai,
Mint vasdrót kötege.

Fekete, göndör, hosszú haj,
Sötét bőr, rajt’ hibák,
De amit képes, megcsinál,
Ha van is izzadság,
S mert nem tartozik senkinek,
Szemedbe néz, világ!

Hajnaltól hétszám éjfelig
A fújtató sivít,
S nehéz pörölynek hallhatod
Kimért ütéseit;
A harangozó éppen így
Húzza az estelit.

A fiúk benéznek hozzá
A suliból jövet,
S mert imádják a fújtatót,
Az izzó fémeket,
A szikrákat úgy kapkodják,
Mint tüzes legyeket.

Vasárnap templomba megy ő,
Fiúk közt térdepel;
Hallgatja, mint miséz a pap,
S leánya énekel
A karzaton fenn, mi szívét
Örömmel tölti el.

Az anyja hangja szólt ekképp,
Ki már mennyben dalol!
Hogy meghalt, gondol rá megint,
S ez kell is valahol,
Míg kérges kézzel könnyeket
Töröl szeme alól.

Csak munka, bánat és öröm,
Így zajlik élete;
Ha reggel újabb feladat,
Estére kész vele;
Valami gond, megoldás rá,
S nyugodt az éjjele.

Derék barátom, köszönöm,
Mit adtál – példa, lám!
Így kell kivívni szerencsénk
A lét izzó vasán;
Így nyer minden tett s gondolat
Formát pöröly nyomán.

_________________________

THE VILLAGE BLACKSMITH

Under a spreading chestnut-tree
The village smithy stands;
The smith, a mighty man is he,
With large and sinewy hands,
And the muscles of his brawny arms
Are strong as iron bands.

His hair is crisp, and black, and long;
His face is like the tan;
His brow is wet with honest sweat,
He earns whate’er he can,
And looks the whole world in the face,
For he owes not any man.

Week in, week out, from morn till night,
You can hear his bellows blow;
You can hear him swing his heavy sledge,
With measured beat and slow,
Like a sexton ringing the village bell,
When the evening sun is low.

And children coming home from school
Look in at the open door;
They love to see the flaming forge,
And hear the bellows roar,
And catch the burning sparks that fly
Like chaff from a threshing-floor.

He goes on Sunday to the church,
And sits among his boys;
He hears the parson pray and preach,
He hears his daughter’s voice
Singing in the village choir,
And it makes his heart rejoice.

It sounds to him like her mother’s voice,
Singing in Paradise!
He needs must think of her once more,
How in the grave she lies;
And with his hard, rough hand he wipes
A tear out of his eyes.

Toiling,–rejoicing,–sorrowing,
Onward through life he goes;
Each morning sees some task begin,
Each evening sees it close;
Something attempted, something done,
Has earned a night’s repose.

Thanks, thanks to thee, my worthy friend,
For the lesson thou hast taught!
Thus at the flaming forge of life
Our fortunes must be wrought;
Thus on its sounding anvil shaped
Each burning deed and thought.

* * * * *