Napkorong

Fohászkodás.

Isten, aki láttad
E roppant vihart,
S nem nyújtál ügyednek
Védelemre kart
Állnak templomidnak
Szent oltári még?
Vagy tán a pokol le-
Döntögette rég?

Millió ajakból
Szállt fohász feléd:
Mind hiába! mintha
Meg sem értenéd.
Szívekből kihalni
Hagytad a hitet,
Bukni engedvén a
Legszentebb ügyet.

Törvényhez s hazához
Aki hű vala,
Mint az úti rabló
Vérpadon hala.
S akinek szivében
Nem volt semmi szent,
Aki rabla, gyilkolt,
Vére, élte, ment.

Égből a szabadság
Védre nem talált
Érte harcoló nyert
Láncot vagy halált;
És ki ezred óta
Annyit vérezett,
Eltapodni hagytad
A hős nemzetet.

A jámbort nyomorral,
Kínnal halmozád
Eskü- s szószegőket
Megjutalmazád;
A pokol kigyóit
Itt megfészkeléd,
S gaz merény uralmát
Győzni engedéd.

Van-e még hatalmad
Élők- s holtakon?
Vagy Sátán lön úrrá
A világokon?
Elfogyának tán az
Ég villámai,
Hogy oly vakmerők a
Gazság karjai?

Törvény és igazság
Tán csak ámulat,
Mellyel a halandón
A pokol mulat?
Tán nem is valóság
A Jézus tana,
Aki eljött, embert
Hogy megváltana?

Tán nincs is jövő túl
A sír éjjelén?
S álszín és hazudság
Erkölcs és erény?
Van-e oly halandó
Aki még remél?
Van-e még keresztyén,
Aki hitben él? -

Szánd meg, Isten, embert
Szánd meg hívedet!
Aki bízva benned
Annyit szenvedett.
Adjad újra vissza
Elvesztett hitét,
Lásson egy hatalmas
Kéz intézetét.

Dörgő mennyköveddel
Sújtsd le a gonoszt,
Aki a világon
Kínt, gyötrelmet oszt;
Nyerje meg jutalmát
A szilárd erény,
Légyen népszabadság
Úr a földtekén...

Vagy ha e világnak
Eljött vége már,
S a nem-lét öröklő
Semmisége vár;
Sújts le egy csapással
Minden életet,
S alkoss új világot
S új természetet.

Istenképre embert
Ámde ne teremts,
S lelkedből belé egy
Szikrát el ne ejts:
Alkoss a világnak
Balga lényeket,
Egyszerű parancsra
Forgó gépeket.

Kiknek keble márvány,
Szíve jég legyen;
Lelke szépre tompa,
Nagyra képtelen.
Kiknek jog, szabadság
Őrült gondolat,
Nem szőnek jövőkről
Tündér álmokat.

Kikben nincsen elme
Égre szárnyaló,
Lényök, mozdulatjok
Szolgához való:
Akkor jobb jövőkért
Egy szív sem zokog,
S lesznek a világon
Népek boldogok.

1849

Bajza József. 1804 – 1858

Bittgesuch

Gott, du hast gesehen,
wie der Sturm entstand,
‘d, du hast nicht geboten
der helfenden Hand
stehen in den Tempeln,
die Altäre noch?
Oder schon dem Teufel,
opfertest es doch?

Von Million Lippen
kam das Bittgesuch:
Alles umsonst! Als ob,
würde es ein Fluch.
Aus den Herzen hast du
den Glauben sterben
‘d hast fallen lassen, den
Heiligsten Erben.

Zum Gesetz und zum Land
er, der es treu war
wie der Straßenräuber,
warfst aufs Schafott gar.
Und in wessen Herzen
gab nichts Heiliges,
wer raubte, mordete,
lebte in Arrest.

Freiheit von dem Himmel,
es fand keinen Schutz,
wer gekämpft hat, bekam
Kette oder Tod;
und wer seit Jahrtausend
hat keine Option
abgestrampelt, hast ihn,
deine Heldennation.

Die Frommen mit Elend
häufst du mit Qualen,
Eid und der Wortbrecher
hier belohnst, ihr gern;
die Schlangen der Hölle
pflegst du im Nest,
und die Mörderbande,
Lebt in Trank ‘d Völle.

Hast du immer noch Macht,
an dem, wer noch lebt?
Ob Satan wird der Herr,
an der ganzen Welt?
Sie werden ausgehen
Blitze des Himmels,
weil so rücksichtslos sind
Arme von dem Dreck?

Recht und Gerechtigkeit
ist nur ein Wunder,
womit der Sterbliche
macht man den Plunder?
Und es ist nicht mal real
die Lehre von Gott,
er, der gekommen ist,
‘d hängt jetzt am Schafott?

Gibt es keine Zukunft,
im Nacht des Grabes?
Nur dass Trug und Lügen,
Moral und Wahres
gibt solchen Sterblichen,
noch mit Hoffnungen?
Gibt es jetzt noch Christen,
mit wahrem Glauben?

Erbarme der Mensch, Gott
deinen geweihter!
Wer mit viel vertrauen,
so viel gelitten.
Gib es wieder zurück
den alten Glauben,
soll an der grossen Hand
wieder vertrauen.

Mit deinem Donnerkeil
schlag der Bös’n nieder,
wer in der ganzen Welt,
leid sät schon wieder.
Soll Ihre Belohnung
der festen Tugend
sei die Volkesfreiheit,
‘d Herr für die Jugend.

Oder wenn in der Welt
‘d das Ende ist da,
und es ist nicht erblich
was hier immer war;
Ende mit einem Schlag
das ganze Leben,
‘d schaffe eine neue Welt
und ein neues Leben.

Ein Ebenbild Gottes,
bitte mach es nicht,
Funke deiner Seele
vergeude dort nicht:
Schaffe für die Welt, ein
tollpatschige Seel',
auf einfache Befehl,
schaffende Kamel.

Den Busen aus Marmor
lass das Herz Eis sein;
Seelen schön, langweilig,
unfähig, ‘d gemein.
Für wen ist Recht, Freiheit
verrückte Idee,
welcher für die Zukunft,
kein Märchentraum webt.

Die kein Verstand haben
am Himmel schwebend,
Wesen ‘d Bewegungen
von Dienen leben:
Für bessere Zukunft
kein Herz wird nachweinen,
sie werden auf der Welt,
sehr glücklich scheinen.

1849

Fordította: Mucsi Antal-Tóni