Napkorong

Írat a béres

Mert a fia egy lagzis házban
Bedöngölte félnép fejét,
A Sors ellenük zúdította
A méhkas-uras vármegyét.
A legény négyhónapot kapott.
„Kettőt” – apja szól: „lenyomott,
Írjon fiam, én majd diktálom,
S címezze meg a’ zatrecot…”

„Tisztöllek fijam, meg anyád is,
Tegnap itt vót Szögfű Juli,
Sírt, hogy magához ingvitálná
Erőszakkal a Kis Gyuri.
De a’ zistenre esküdözött,
Hogy Téged szeret, nem Gyurit,
Hogy megszabadulj, a köröszthön
Vasárnap égő gyertyát vitt…”

„A Vilmának üszőbrja lett,
Lököd a’ zannya csöcsein,
Mint haramia úgy szopik
Az emlő tejgyökerein.
Új gazdatiszt van, s még cifrábban
Szórja reánk az Úr nevét,
A szentgyörgynapkor kikélt hollók
Ássák ki mind a két szemét…”

„Most Isten áldjon kedves fijam,
Fürüstöknél a szívünk fáj,
Tisztöl a’ zanyád, meg a Juli,
Meg én, apád a Bús Mihály.” –
Kezet szorongat, hálálkodik,
Villámkönnyem a felelet,
Bélyeggel itatom arcomról,
S leragasztom a levelet…

Szabadság, 1933. április 25., Esett a hó, 1939

Der Stallknecht diktiert

Weil sein Sohn in einer Hochzeitsnacht
schlug die hälften die Köpfe ein,
jetzt war das Schicksal gegen sie
die Bienenstock Herrenverein.
Der Junge bekam vier Monate.
„Zwei“ – sagt sein Vater: „lieg schon hinter ihn,
schreib mein Sohn, ich diktiere dir
‘d Adresse ist das Gefängnis.“

„Ich grüss di Bub ‘u di Mueter auch,
Juli Szögfű isch geschter da gsi,
brüllte, will de andre vott si zwingge
mit viil Gewalt, de Kis Gyuri.
Dabi schwor sii an de hergott
dass sii dich liebt, nicht de Gyuri,
um zu loszuwerde, an Kruzifix
am Sonntig trug sii e brennende Kerz…“

„Vilma hats e Färsekalb beko,
wild drückt es ihre kuheichlen,
wii en Bastard dii Zizzen in Mul
stark sügt en de milchwurzeln an.
Es git no en geilesiech, grosi schnurri
erwáhnt uns oft de hergotnam,
am St.-Georgs-Tag sollet di Kráhe
beidi Augen im ausppicken.“

„Got segne di jetz mii Sohn,
üsi Herzen hánd chramf am Zmorge,
ich respektirt di dini Mueter und Juli,
und ich, dein Vater ist Mihály Bús.“ –
Hände ribend bedankt er sih
di Blitztráne gitt als Antwort,
vo mini Flotschnase Gsicht
wird de Brief etzt verhebe.

Freiheit, 25. April 1933, Es schneite, 1939