Napkorong

Hozsanna magamért

Láttam már bénát, vakot, süketet
és fonnyadó tikkadt lázbeteget.
A béna látott, ismerte a szertelen vágyat
mégse kért soha mást, csak ép lábat.
A vak szerette a dalt, az ízt, az életet
ám nem kért istentől, csak szemet.
Szeretett, utazott, mindent élvezett, a süket,
de nem sóvárgott mást csak jó fület.

Óh irtózat, a szemem, amellyel mindent láthatok
a fülem, ami felfogja a sikolyt, a jajt
és lábam vak ösztön útján, ha elbotol ?
Mely vészek várnak minden tagomra
jó szívemre, puha karomra, tiszta agyamra,
ép fogamra, kemény húsomra, forró ajkamra?
Óh iszonyú bajok és vészek, szerte amerre nézek!
és eleshetek. És megfázhatok. Fejemre tégla hullhat...
rablók törhetnek rá m ... és ha meggyilkolnak ?

Vonaglik, vetél, izzad, szenved a föld,
de elhervadt báján, tavasz táján, kihajt a zöld.
Szemet szemért, fogat fogért: Új tavaszt a régiért!
Nem adom én se szépségem, épségem semmiért...
Mindenem ép. És mindenem szeret: A szemem a szám
a szívem: Istent, világot, embert, illatot, lármásan
virulok csüggve a földön mint vérvörös virág,
melyet díszül tűzött a mellére a lázbeteg világ.

Gergely Boriska: 1887 – 1943

Hosianna für mich selbst

Lahme, Blinde und Taube gesehen
‘d ausgedörrte, die mit Fiebern leben.
Der Krüppel sah, und er kannte der wilde Tanzverein,
trotzdem bat er nur ein gesundes Bein.
Der Blinde liebte das Lied, den Geschmack, ‘d das Leben,
er bat eins von Gott, nur Augen zum Sehen.
Er liebte, reiste, genoss alles, die Gehörlosen,
doch er sehnte nach guten Ohren.

Oh, du Gräuel, mein Auge, mit dem ich alles sehe
mein Ohr, das den Schrei sofort zur Kenntnis nimmt, O-weh
‘d mein Fuss aus blindem Instinkt, wenn ich stolpere?
Welches Unheil erwarten meine Glieder,
an mein Herz, meine weichen Arme, meinen klaren Schlund,
für meine Zähne, mein hartes Fleisch, mein heisser Mund?
Oh, schreckliche Probleme ‘d Gefahren, wohin ich auch schaue!
Ich kann fallen. Und mich erkälten. Ein Ziegelstein auf den Kopf fallen …
Räuber können einbrechen … ‘d, wenn mich abknallen?

Die Erde zuckt, hat Fehlgeburt, leidet kühn,
doch auf seinem verdorrten Charme spriesst im Lenz das Grün.
Aug’ um Aug’, Zahn um Zahn: Ein neuer Frühling für das Alte!
Ich gebe nicht meine Schönheit hin, für eine Falte …
Alles intakt. Alles lieben mich: Meine Augen, Mund ‘, das Herz:
Den Gott, die Welt, der Mensch, der Duft lasse hängen mit Schmerz,
‘d blühe wie eine blutrote Blumen, welches die Erde,
welcher die fiebrige Welt an seiner breiten Brust festhefte.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni