H.Gábor Erzsébet
Csillagod bennem él tovább
Éltessé lettem, ősz vagyok,
tükörbe nézek, ő van ott,
anyám! S a könnyes két szeme
arcának ékes ékszere.
Ködfátylán át is úgy ragyog,
akár a fényes csillagok;
benne van minden érzelem,
nélküle fájón létezem.
Merengve messze bámulok,
odakinn őszi nád susog,
kerengve száll a sok levél –
ennyi az élet, ennyit ér?
Hiányzol, drága jó anyám,
feszít a csöndes, bús magány -
kellenél most, hogy átölelj!
Kérdezlek, s kérlek, úgy felelj,
úgy, hogy a gyermeklétemet,
mint ahogy régen, védje meg.
Takaróm voltál, várfalam,
simítsd kezeddel ősz hajam,
s mondd azt, hogy látsz, hogy érzel is,
bánattól, rossztól, védj meg itt!
Csillagod bennem él tovább…
Léptem már egyre tétovább,
mégsem állok meg, s szép utam
csendben, mögöttem elsuhan.
Tudom, hogy vársz, és ott leszel,
ha ruhámmá lesz a gyászlepel.
2023.10.30. |
|
