|
 Vendég: 15
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
A halál és a rőzseszedő
Rőzsét szedegetett. Legyen mivel
megfőzni otthon a sovány ebédet.
Így diktálta az élet,
meg a nyomor.
De eljött, megjelent a másik úr,
sötét, komor:
a halál, a könyörtelen halál.
„Elég!”
A rongyos öregember összeroskadt,
és átölelte rőzsekötegét.
Mennie kell.
Az új világ
körülderengi már.
Semmit sem vihet el.
De jaj, a rőzse! Kincse, mindene,
nyomora, koldus volta.
Ó, hányszor lehajolt a
fekete, száraz ágakér’!
Utolsó mozdulattal
azokat öleli, tartja,
amint ereiben megáll a vér.
Még a rőzsét is nehéz odaadni,
az örökéletér’!
Rőzsét szedegetünk.
Az én rőzsém a rím,
a toll, a nyelv,
az iskolakönyv, gyermeklélek.
Rőzsét szedegetünk,
így diktálja az élet.
A te rőzséd a gép:
írsz, varrsz és szősz vele.
A harmadiké a konyhakanál,
a negyediké a kapa nyele…
véső, eke, kasza, kard, kalapács…
százannyi más.
Rőzsét szedegetünk,
így diktálja az élet.
De jaj nekünk,
ha a rőzseszedésünk mindenné lett.
Nem az a cél,
nem a rőzserakás.
Messze a cél,
messze magasan,
nem idelenn.
Jaj nekünk, ha a rőzsénket öleljük,
ha a hatalmas halál megjelen.
Mi elmegyünk,
nincs itt lenn maradásunk.
Másé lesz a rőzserakásunk.
Másé az aratásunk.
Tűzhelyünk tüzénél más melegszik
más szegi meg vetésünk kenyerét.
Mi lesz a miénk,
ha majd a halál megállít: Elég?
Szedegessük a rőzsét,
így diktálja az élet.
Mindenki gyűjtse híven, igazán.
De a rőzseszedegetés alatt,
Keressük meg, ami a miénk marad.
Dúdoljuk: Itt a földön nincs hazám.
A messze cél
ragyogjon fel nekünk!
Induljunk el felé,
hazafelé
Krisztus erős kezén,
amíg rőzsét szedegethetünk!
Mert a halál, ha int,
s a rőzse mind,
s a föld is messze mögöttünk marad,
s lesz örökéletünk!
Túrmezei Erzsébet: 1912-2000
Der Tod und der Reisig Sammler
Er hat Reisig gesammelt. Das, daheim,
den mageren Mittagessen präsentiert.
So hat das Leben diktiert
und das Elend.
Doch es kam, es erschien der andere Herr,
dunkel, düster:
Der Tod, der gnadenloser, kalte Tod.
"Genug!"
Der zerlumpt’ alte Mann brach zusammen,
und umarmte seine Reisigbündel.
Er muss gehen.
Die neue Welt,
ist schon rundum bei ihm.
Du kannst nichts mitnehmen.
Doch, oh weh, das Reisig! Sein Schatz, sein alles,
sein Elend, sein Bettler sein.
Wie oft hat er sich gebückt,
für den schwarzen, trockenen Ast!
Mit der letzten Bewegung
umarmt sie jene, und hält sie,
wobei das Blut in seinen Adern aufhört.
Das Reisig ist auch schwer, zu weggeben,
für die ewigen Leben!
Wir sammeln den Reisig ein.
Mein Reisig ist der Reim,
der Stift, die Zunge,
das Schulbuch und die Kinderseele.
Wir sammeln Reisig ein,
so diktiert halt das Leben.
Das Reisig, das Gerät,
schreibst, nähst und webst damit.
Der dritte ist bleibt der Küchenlöffel,
als vierte kommt immer der Hackenstiel …
Meissel, Pflug, Egge, Sense, Schwert, Hammer …
‘d hunderte mehr.
Wir sammeln Reisig ein,
so diktiert halt das Leben.
Oh weh für uns
wenn unser Reisig Sammeln alles wäre.
Nicht ist das Ziel
nicht das Reisig Haufen.
Das Ziel ist weit
weit weg hoch oben
nicht hier unten.
Wehe uns, wenn wir unser Reisig umarmen,
und wenn der mächtige Tod auch erscheint.
wir gehen weg,
hier können wir nicht bleiben.
Das Reisig gehört ja nicht mehr uns.
Die Ernte gehört andern.
An unser Herd erwärmt sich ein Fremder,
andere bricht das Brot unsere Ernten.
Was gehört noch uns,
wenn einmal der Tod uns aufhält: Genug?
Wir sammeln Reisig ein,
so diktiert halt das Leben.
Alle sollen sammelt treu, wahrhaftig
aber nur während des Reisig Sammelns,
Suchen wir das, was uns noch geblieben ist.
Summend: Hier habe ich keine Heimat mehr.
das weite Ziel
soll uns funkelnd leuchten!
Gehen wir in Richtung,
auf dem Heimweg
im starken Hand Christi,
solang wir Reisig sammeln dürfen!
Denn wenn der Tod halt winkt,
‘d alle Reisig,
und wenn das Land weit hinter uns bleibt,
wir haben, dass ewiges Leben erreicht!
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. június 05. péntek,
Pünkösd, Fatime napja van.
Holnap Norbert napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
