H.Gábor Erzsébet
Még most is
Még most is, még mindig, pedig már nincsen,
őrizem mégis értékes kincsem,
amit te adtál - ragyog az égbolt -,
még most is, még mindig, pedig már rég volt.
Nem tudja senki sem, hogy ez a malaszt,
hogy ez a „nincs már”virágot fakaszt,
s engem a színek ezernyi csokra
tart, mint egy emlék, karjába fogva.
Akár a vulkán, hirtelen feltör,
felsír egy érzés egyetlen versből,
egyetlen sorból, egyetlen szóból,
s elbódít, mint a legjobbik óbor.
Az ami nincs már, valaha szép volt,
nem szürke felhő, ragyogó égbolt.
És ez a nincs már, annyira fáj még;
minthogyha ruhátlan, reszketve fáznék,
s vágynám a meleg kezed, hogy lágyan
simítsa újra arcom, a vállam,
s csókjaid perzseljék remegő testem,
vágyva, hogy létem létedbe vesszen.
2023.11.16. |
|
