Nyilvánvaló, ha látod magad jobban elbújsz,
Nem maradsz a pillanatban vagy önmagadban,
Azelőtt vagy, mint hajdani, egykori,
Szapora, kiadós és csodálatos módon, értelem.
Hívlak, hogy légy, hívj engem,
Emlékszem, csak te maradtál,
Az éjszaka fénye eljegyzett minket,
Ott csendben zuhansz és suttogva felemel.
Nyisd ki magad, hogy elolvashasd a csodát,
Együtt minket elítélni – ez a megmunkálás,
És szót szó mellé raksz,
Te korlátolt, ki vagyok én?
