|
Vendég: 75
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Mint kutya silány házában…
Mint a kutya silány házában,
legeslegutolsó a családban,
kiverten és sárral dobáltan,
és mégis híven és bátran
kiált egyedül a határban
fázva és szeleknek kitártan:
amit kiáltok, úgy kiáltom,
vénen, magamban és ziláltan,
sárosan, rúgdalva, ruhátlan,
híven, remegve és bátran.
Magamra maradtam, magamra,
és hangom mint vén kutya hangja
rekedt már, vagy mintha a kamra
mélyéből jönne, tömlöckamra
mélyéből. /Én vagyok a kamra./
És mire fölér ajakamra,
száz faltól fulladt és bamba,
mert az élet mosott goromba
habjaival, és süket és tompa
iszapot rakott minden ablakomba.
Nagy almáriumaimban néha
szalagokat találok, léha
csecsebecsét. Fakó, únt méla
régi divatok maradéka,
régi gazdagság bús hagyatéka.
S szólok: »Gyermekeim, ti hangok,
vegyetek föl néhány cafrangot,
néhány szalagot és sallangot!«
És fölvesznek néhány sallangot,
gyermekeim, a megfakult hangok.
De abban is csak ügyetlenebbek,
félszegebbek és feszesebbek
– mint kinőtt ruhában – merevebbek
s a koldus irigyeim nevetnek:
de a hangok csak jönnek, tolulnak,
semmivel sem tőrödnek, kibújnak,
s botlódva bár, újak és újak,
gáton, iszapon átnyomulnak,
s fulnak és túrnak és fúrnak,
míg cafrangjaik rongyokban lehullnak.
S kérdem: »Mit jöttök egyre-másra,
fázva, falva, fakulva, vásva,
hogy szégyeneteket mindenki lássa?
Mért jöttök ki ilyen dadogásra?«
S felelnek: »Dadogunk, botorkálunk,
de ki kell jönnünk, egy szó előtt járunk,
dadogás vagyunk, egy szó jön utánunk,
követek vagyunk, utat csinálunk.
Nagy szó, nagy szó a mi királyunk!
Mi dadogunk, de várj, ki jön utánunk.«
Babits Mihály: 1883 – 1941
Wie ein Hund in einem lausigen Stand...
Wie ein Hund in einem lausigen Stand,
letzter in dem Familienverband
rausgeschlagen und beworfen mit Sand
und trotzdem treu und ohne Einwand
er schreit allein draussen in dem Flachland
dem Wind ausgesetzt als Wortgewandt:
Was ich schreie dann, deutlich, mit Abstand
uralt, ewig allein, verstört und bekannt,
schlammig, getreten, nackig als Niemand,
treu, zitternd und mutig jedem angewandt.
Ich war mir selbst überlassen, allein
die Stimme wie einem alten Urgestein
heiser wie aus einem alten Kämmerlein,
als käme aus der Tiefe einen Kerkerlein
Ich bin die Kammer. Mutterseelenallein.
Und wenn an meinen Lippen erschein,
erstickt von hundert Mauern so gemein,
weil das Leben unhöflich war, ein Kalkstein
mit seinen Schäumen, taube, stumpfe Lichtstein
‘d hat meine Fenster mit Schlamm beschmiert, das Schwein.
Manchmal in meinen grossen Schränken
finde seltsame Sachen, bunte Bänder
Firlefanz, Bilder mit schrumpfigen Rändern
die Reste von alter Mode verändern,
ein Erbe alten Reichtums verpfänden.
Und ich sage: „Meine Kinder, ihr Stimmen,
ihr müsst halt vielen Schnörkelkram finden,
wo die Bänder und Rüschen verglimmen!"
Und ihr sollt ein paar Extras hochstimmen,
Meine Kinder, ihr, die verblassten Stimmen.
Aber darin sind sie auch ungeschickter,
sie sind eher halbherzig und flinker
- und bei ausgewachsener Kleidung eher
mehr steifer und vielmehr ungeschickter:
Doch die Geräusche kommen und vermehren,
sie kümmern sich um nichts, immer abwehren
und stolpern gar, und immer begehren,
durch Dämme und Schlämme durchdrängen,
immer mehr bohren und erstickend bekehren,
während wir stottern in Lumpen verkehren.
Ich frage: "Warum kommt ihr immer wieder,
frierend, vollgefressen, mit blassen Gliedern,
eure Schande ist allen zu wider?
Warum habt ihr so gestottert laut ‘d bieder? "
Und sie antworten: "Wir stammeln, wir stolpern,
wir müssen raus, wir sind ein Volk von stottern
doch wir müssen raus, ein Wort noch zu opfern,
wir sind gesandten, viele werden folgen.
Grosses Wort, unser König wird noch fordern!
Wir stottern, doch warte, wir werden noch lodern."
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
|
|
|
Még nem küldtek hozzászólást
|
|
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök, Olivér napja van. Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|